Kocsis Máté

Kocsis Máté: Soros György a világ legkorruptabb embere

Kocsis Máté: Soros György a világ legkorruptabb embere

A világ legkorruptabb emberének nevezte Soros Györgyöt a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Budapesten, egy könyvbemutatón.

Kocsis Máté A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában című könyv bemutatóján szólalt fel, az eseményt a XXI. Század Intézet szervezte.
A kormánypárti politikus a kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, hogy Soros György üzletember a legkorruptabb, hiszen ő az, aki politikusokat vásárol meg saját haszna kedvéért.

“Soros György a nemzetek felszámolásán dolgozik, ami azt jelentené, hogy mindenki elveszíti az otthonát. Az üzletember végső célja a pénz, a haszon”

– vélekedett Kocsis Máté.

Megjegyezte, Soros György egyik nagy kudarca, hogy éppen a szülőföldjén, Magyarországon nem tudott jelentős eredményeket elérni.

“A ‘Soros-vita’ nem lezárt, az üzletember nyomása érezhető a politikában”

– mondta, majd arról beszélt, demokrataként zavarja, hogy olyan szervezetek ellen kell “árnyékbokszot” folytatnia, amelyek nem indulnak a választásokon, nem rendelkeznek demokratikus legitimációval. Egyes ilyen szervezetek jelentősebb belpolitikai tevékenységet végeznek, mint sok olyan szervezet, amely indul a választásokon. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, Soros György szervezetei nem demokratikusak. Módszere az: ha nem vagy demokrata, akkor vádold meg ellenfeleidet azzal, hogy ők nem azok. Kocsis Máté megjegyezte: érdemes lesz vitát nyitni arról, hogy milyen mértékű lehet egy külföldről finanszírozott szervezet belpolitikai tevékenysége.

“Ez a kérdés nem csupán Magyarországon merül fel”

– fűzte hozzá.

Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója úgy vélekedett, annak, amit Soros György ért nyílt társadalom alatt, az a lényege, hogy mesterségesen le kell rombolni a javak globális mozgása előtt tornyosuló minden akadályt: az identitásokat, a tekintélyeket, a helyi érdekképviseleteket.

Fel kell számolni mindazt, ami gátolja a gazdasági érdekeket, a profitot – tette hozzá. Úgy látja, Soros György célja, hogy egyetlen tekintély maradjon érintetlen: azon szakértőké, akiket meg lehet vásárolni. Ha létrejött az atomizált társadalom, akkor “a Soros-félék” migrációval még inkább identitás, lokalitás nélkülivé akarják tenni a világot, így azt csinálhatnak vele, amit szeretnének – jelentette ki Schmidt Mária. Azt mondta, feltétlenül érdemes még foglalkozni Soros Györggyel, mert az üzletembernek rettenetesen nagy a hatalma és a befolyása, különösen Magyarország régiójában.

“Soros György a világ sok pontján ugyanazt teszi, rengeteg országot döntött már romba”

– hangoztatta a főigazgató.

Schmidt Mária szerint az üzletember biztosan nagyon készülődik a magyar és a lengyel választásokra. G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója úgy vélekedett, hogy bár a nyílt társadalom jól hangzik, valójában nagyon veszélyes eszmerendszer. Megjegyezte, hogy az angolszász világban nem lehet akármilyen könyvet írni Soros Györgyről. Közölte, az a kritika igaz, hogy Soros Györgyöt “kitalálták”. Viszont ezt nem “a Fidesz kommunikációs gépezete” tette – hangoztatta G. Fodor Gábor, megjegyezve: kérdés, “kiket fognak még kitalálni”. Egyszer majd kiderül, “kit szolgál” Soros György – jelentette ki. A stratégiai igazgató szerint az üzletember azt nevezi korruptnak, akit “ki akar csinálni”. Ellensége a stabilitásnak, “állandóan kavar” – fogalmazott.

Laudációjában Bayer Zsolt író, publicista, műsorvezető azt mondta, hogy rengeteg munka áll a könyv mögött.

“A kötetet olvasva az embernek az az érzése, hogy sok, korábbról már ismerős információ végre egy helyen össze van szedve”

– fűzte hozzá.

“Amióta a könyv megjelent, soha többé nem lehet azt mondani, hogy márpedig Soros-terv nem létezik”

– hangoztatta Bayer Zsol, majd felidézte, hogy 1945-ben adták ki Karl Popper bécsi filozófus művét a nyitott társadalomról. Soros György gondolkodásában meghatározó a popperi nyitott társadalom elmélete – közölte.

Bayer Zsolt közölte, az üzletember szándéka, hogy az ember minden fontos identitását lebontsa, így a vallási, a nemzeti és a nemi identitását is. Megjegyezte, az identitás nélküli személyek csoportja többé nem társadalom, hanem puszta tömeg, amellyel valaki azt tehet, amit akar. A kötet bemutatja, hogy a Soros-féle “filantróp, (.) emberi jogokra vigyázó látszattevékenység” mögött mindig ugyanaz a szándék rejtőzik: a pénzszerzésé – hangoztatta Bayer Zsolt.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közölte, hogy a könyv elkészítéséhez egy éven keresztül 18 országból vettek szakirodalmat, 12 nyelven szereztek be dokumentumokat. A mintegy 400 oldalas kötet összetett tényfeltárás.

A kerekasztal-beszélgetést moderáló Békés Márton, a könyv szerkesztője, a XXI. Század Intézet igazgatója megjegyezte: Soros Györggyel kapcsolatban gyakran felmerült, hogy olyan, mintha az amerikai külügyi apparátus meghosszabbított keze lenne.

“Néha ráadásul fordítva látszik: olyan, mintha az ő meghosszabbított keze lenne az amerikai külügy”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek