Kálmán Olga

Kálmán Olga panelekben gondolkozik

Kálmán Olga panelekben gondolkozik

A DK-s főpolgármester-jelölt programjában kiemelt helyen szerepel annak a panelprogramnak folytatása, amit Tarlós István leállított.

Az ellenzéki politikus hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a főpolgármester A nemzet fővárosa című korábbi programjában a lakótelepek rekonstrukcióját ígérte, ezzel szemben engedett a nyomásnak, és a kormány akaratának megfelelően leállította a panelprogramot. Leszögezte,

a panelházakat szigetelni kell és ki kell cserélni a nyílászárókat annak érdekében, hogy “megóvjuk a környezetünket”.

Kálmán Olga szerint Tarlós István nem csak ezt az ígéretét szegte meg. A többi közt azt ígérte, hogy kitakarítják az aluljárókat, a BKV járatain időalapú tarifarendszert, egységes, az egész városra érvényes parkolási rendszert alakítanak ki, kötöttpályás összeköttetést teremtenek a ferihegyi repülőtérrel és növelik a zöldterületek méretét a fővárosban – sorolta a főpolgármesternek tulajdonított ígéreteket a DK-s jelölt, kijelentve, ezen ígéretek egyike sem valósult meg.

Azt mondta, amennyiben főpolgármesterré választják, naponta takarítják majd az aluljárókat és ha kell, megduplázzák az ehhez szükséges összeget. Az egész fővárosra kiterjedő egységes, készpénzmentes parkolást vezetnek be, és az ebből származó bevételeket a közösségi közlekedés fejlesztésére fordítják, illetve légkondicionálót szerelnek a 3-as metró járataira.

“Én arra készülök, hogy ebből a városból egy igazi közösséget teremtsek, hogy legyen jó budapestinek lenni, érezzék azt, hogy van Budapest-tudatunk, szeressünk budapestinek lenni”

– fogalmazott Kálmán Olga.

Kérdésre válaszolva közölte, programjának minden pontját gazdasági számítások támasztják alá, vagyis rendelkezésre áll a tervezett intézkedések fedeze

Kapcsolódó cikkek