Horváth Csaba

Horváth Csaba: Zugló nem kér több épületet a Városligetbe

Horváth Csaba: Zugló nem kér több épületet a Városligetbe

A zuglóiak és a budapestiek akaratával egyezően liget kell, hogy maradjon. Ezt mondta a XIV. kerület szocialista polgármestere pénteken.

Horváth Csaba az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón Tóth Csabával, Zugló országgyűlési képviselőjével együtt a Városligeti színház építését beharangozó plakátra piros,

“Ehelyett itt zöld park épül majd” feliratú matricákat ragasztottak.

Tóth Csaba felidézte: a Városligetet kétszáz éve közadakozásból, a köz javára hozták létre, ez volt a világ az első tervezett közparkja. Nyolc évvel ezelőtt Zugló akkori polgármestere, Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) benyújtott egy törvényjavaslatot, amellyel a Városligetet 99 évre ingyenes vagyonkezelésbe adták egy akkor még nem létező cégnek, később pedig kiderült, hogy az új múzeumi negyedet akarják itt felépíteni.

Akciójukkal fel akarták hívni a figyelmet arra, hogy most újabb jelentős területet akarnak “kiharapni” a Városligetből, csökkenteni akarják a zöldterületet, ahelyett, hogy növelnék. Tóth Csaba hangsúlyozta, a zuglóiaknak és a fővárosiaknak azonban arra van szükségük, hogy a Ligetet kiemelt közparkként újítsák meg, hogy a szabadidő eltöltésére, sétára, kikapcsolódásra rendezett, tiszta, biztonságos, zöld környezet álljon rendelkezésre.

Horváth Csaba polgármester megjegyezte, több mint egy évvel ezelőtt a főváros lakói és a zuglóiak egyértelművé tették, hogy nem épülhet új épület a Városligetben. Akkor megkötöttük azt a kompromisszumot, hogy befejezhetik a megkezdett beruházásokat, de új épület már nem épülhet – idézte fel. Hozzátette: ennek értelmében nem épülhet meg a Városligeti színház, az új Nemzeti galéria és az Innováció háza, mert a Városliget egy zöld közpark és annak is kell maradnia. A polgármester megjegyezte: másfél éve azt gondolták, Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány “megértette, hogy a nem az nemet jelent”, ám azóta kikerült a Városligeti színház építését hirdető tábla. Elmondása szerint azért ragasztották rá saját, a zöld park építését hirdető matricájukat, hogy egyértelművé tegyék, nem épülhet új épület a Városligetben.

“A nem az nemet jelent, a Városliget a zuglóiak és budapestiek akaratával egyezően liget kell, hogy maradjon”

– jelentette ki, felszólítva a kormányt, hogy fejezzék be az olyan provokációt, mint az új épületet hirdető táblák kihelyezését.

Kapcsolódó cikkek