Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelõs kormánybiztosa sajtótájékoztatót tart a Magyar falu program 2022-es pályázatairól Budapesten 2022. január 3-án, fotó: Balogh Zoltán/MTI

Gyopáros Alpár: továbbra is támogatjuk a magyar falvakat

Gyopáros Alpár: továbbra is támogatjuk a magyar falvakat

A Magyar Falu Program támogatásai minden 5000 lélekszám alatti településen éreztetik hatásukat a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Facebook-oldalán szombaton megjelent videója szerint.

Gyopáros Alpár kiemelte, a mostani nehéz helyzetben sem hagyják magukra a falvakat, a kormány továbbra is tartja azt a célt, hogy javítsa a falvakban élők életminőségét. A falusi csok több mint 36 ezer vidéki család otthonteremtését segítette. Arra is kitért, hogy több mint 3000 kilométer felújított alsóbbrendű út készült el a programban, valamint, hogy annak keretében támogatták a falusi kisboltok fejlődését és újranyitását. A kisboltok a napokban újabb pályázatot nyújthatnak be működési támogatások igénylésére. Gyopáros Alpár hozzátette,

8000 falusi kisvállalkozás számára támogatást tettek elérhetővé európai uniós források bevonásával, annak érdekében, hogy a kistelepülési munkahelyeket megvédjék és újak létrehozását segítsék.

Legfontosabb célkitűzésük a kezdetektől, hogy megállítsák a népességfogyást a magyarországi falvakban – jelentette ki a kormánybiztos, aki egyúttal rámutatott, pozitív visszajelzés a program eredményességére, hogy ezerkétszáz 5000 lélekszám alatti településnél megfordult a tendencia és hosszú évek után gyarapodásnak indult lakosságszámuk.

“A Magyar Falu Program hitet és reményt adott a falvainknak, van azonban még mit tenni, ezért a munkát folytatjuk”

– fogalmazott Gyopáros Alpár.

A vidék továbbra is a kormány kiemelt támogatását élvezi majd a nehéz gazdasági helyzet ellenére is – tette hozzá közösségi oldalán a kormánybiztos.

Kapcsolódó cikkek