"Gyereknap csak egy van az évben, gyermekétkeztetés legyen minden nap"

"Gyereknap csak egy van az évben, gyermekétkeztetés legyen minden nap"

Niedermüller Péter, DKNiedermüller PéterMájus utolsó vasárnapján minden évben a gyermeknapot ünnepeljük. A Demokratikus Koalíció szerint ilyenkor a gyermekekre irányul a figyelem, mindenütt programok várják a kicsiket és nagyokat, holnapra azonban a legóvatosabb becslések szerint is ötvenezer gyermek szembesül újra azzal, hogy nincs mit ennie.

“Egy országról mindent elmond, hogy hogyan élnek benne a gyermekek. A KSH adatai szerint a 7 évesnél fiatalabb gyermekek 42%-a, tehát a magyar gyerekek közel fele szegénységben él. Eszerint a magyar kormány a legszívtelenebb az egész kontinensen, arányaiban sehol sem éhezik annyi gyermek, mint Magyarországon. Teljes régiók vannak ma Magyarországon, ahol hétvégén és iskolaszünetben semmit sem esznek a gyermekek, mert csak az iskolában jutnak ételhez.

A Demokratikus Koalíció 2018 után a Sokak Magyarországa program szerint számolná fel a gyermekéhezést. A DK háromszori étkezést fog biztosítani minden gyermeknek az év összes napján, bővíteni fogja a bölcsődei férőhelyek számát, valamint minden bölcsődében és óvodában biztosítani fogja a rendszeres fejlesztő-foglalkozásokat. A DK szerint a mindenkori hatalom felelőssége, hogy azoknak, akik otthon nem jutnak ételhez, az év minden napján legyen gyermekétkeztetés, a hétvégéket, az ünnepeket és a nyári szünetet is beleértve” – fogalmaztott Niedermüller Péter a DK, alelnöke.

Kapcsolódó cikkek