Jakab Péter

Ezzel foglalkozik most a Jobbik

Ezzel foglalkozik most a Jobbik

Ismét beterjeszti a leszakadó vidékeken bérfelzárkóztatást kezdeményező országgyűlési határozati javaslatát a Jobbik. Erről beszélt szombati online sajtótájékoztatóján Jakab Péter, az ellenzéki párt elnöke, frakcióvezetője.
Emlékeztetett, tavaly azzal utasította el ezt a kezdeményezésüket a kormányoldal, hogy éppen ezeken a területeken a legnagyobb a fizetések emelkedése.

Ezzel a jobbikos politikus azt állította szembe, hogy míg egy éve Szabolcsban 133 000 forinttal volt alacsonyabb a fővárosinál az átlagbér, most már 140 000 a különbség, Borsodban pedig ez idő alatt 113 000-ről 120 000 forintra nőtt a lemaradás.

Kiemelte: mindeközben a magyar nettó átlagbért a romániai is utolérte, így honfitársaink lassan az Európai Unió legalacsonyabb fizetéséért dolgoznak.

Jakab Péter azt javasolta, az állami cégeknél vezessék be az egyenlő munkáért egyelő bér elvét, hogy

“egy szabolcsi vagy egy békési postás ugyanazzal a munkával ne keressen kevesebbet, mint egy fővárosi vagy egy győri kollégája”.

Felvetette: a kormány tárgyalja újra a multinacionális cégekkel kötött stratégiai partnerségeket, a milliárdos támogatások mellett azt is rögzítve, ezek a vállalatok hogyan zárkóztatják fel a béreket. Sürgette azt is, hogy a kormányzat

“teremtsen korrupciómentes gazdasági környezetet a magyar kis- és középvállalkozások számára”.

Egy vidéki ér annyit, mint egy fővárosi, és egy magyar ember is ér annyit, mint egy nyugat-európai munkavállaló – fogalmazott.

Kapcsolódó cikkek