“Mondja ezt pár héttel azután, hogy konkrétan az ő miniszterei rendeletére ürítettek ki a kórházak 36 000 ágyat, műtétre váró, ápolásra szoruló betegeket dobtak ki a kórházakból, akik közül több ember napokon belül életét is vesztette az ellátás hiánya miatt.
Kásler Miklós a miniszteri rendeletében szó szerint úgy fogalmazott, hogy ‘elrendelem’, ennél egyértelműbb utasítás pedig nem létezik egy miniszternél.
A Demokratikus Koalíció szerint Kásler Miklós vállalja a felelősséget a tetteiért, és ne próbálja meg letagadni a letagadhatatlant! Elég volt abból, hogy a kormány hülyének nézi a magyarokat, vállalják a felelősséget a tetteikért! A DK szerint Kásler szánalmas hazudozása azt jelenti, hogy a kormány tisztában van döntése következményeivel és pontosan tudja, hogy emberi életeket vett el az átgondolatlan, szakmaiatlan és botrányos döntéssel. Európában ilyenkor nem tagadni szoktak, hanem bocsánatot kérni és lemondani. Ezt javasoljuk Kásler Miklósnak is” – fogalmazott Dr. Komáromi Zoltán háziorvos, a Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi szakpolitikusa.