Ezt szeretné elérni a Jobbik

Ezt szeretné elérni a Jobbik

A pártérdekeken túlmutató, a helyi ügyeket hatékonyan képviselő politizálás érdekében hirdetett összefogást a jövő évi önkormányzati választásra a Jobbik. Ezt hangsúlyozta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László György, a párt alelnöke, országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője.

Az ellenzéki politikus arról beszélt: szeretnék elejét venni annak, hogy a helyi érdekekkel ellentétes, azokat figyelembe nem vevő módon használják fel az önkormányzatok a rendelkezésére álló forrásokat.

“Támogatjuk mindazokat, akik a helyi közösség érdekében szeretnének fellépni; nem a párthovatartozás a lényeg”

– fogalmazott Lukács László György, majd hozzátette:

“a helyi érdek és a jó szándék kell, hogy vezérelje a 2024-es választást”.

A helyi érdekek képviseletének lehetséges eszközeként említette, hogy bizonyos mérték felett tegyék kötelezővé a népszavazást a tervezett nagyberuházásokról.
Kérdésre válaszolva azt közölte: ha helyben nem tudnak megállapodni abban, ki a legméltóbb a képviseletre, elfogadhatónak tartják az előválasztás intézményét. Ugyanakkor, mint mondta, javított formában van a létjogosultsága ennek az intézménynek. Példaként említette, hogy egy ilyen alkalmon ne pártlogóval, hanem “személyükben” versengjenek az indulók.

Kapcsolódó cikkek