Dömötör Csaba

Dömötör Csaba: két kérdés vonatkozik a börtönbizniszre

Dömötör Csaba: két kérdés vonatkozik a börtönbizniszre

Két kérdést is feltesznek majd az úgynevezett "börtönbiznisszel kapcsolatban" a nemzeti konzultáció kérdőívén. Ezt mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.

Dömötör Csaba a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, ez a téma azért került be a nemzeti konzultációba, mert elítélt bűnözők eddig 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, és ez csak eddig 8,5 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek.

Hozzátette, a kormány azt a kérdést teszi fel: támogatják vagy ellenzik a magyarok az ilyen kártérítési perek lehetőségét.

Az államtitkár felhívta a figyelmet: a “börtönbiznisz” másik fontos vonatkozása, hogy a megítélt kártérítési pénzeknek csak egy kis része jut el a bűncselekmények áldozataihoz.

Közölte, azt a kérdést is felteszik, hogy az ilyen kártérítési pénzeket az elítéltek kapják meg, vagy biztosítani kell, hogy az áldozatokhoz jusson el. Dömötör Csaba azt mondta, a kormánynak van álláspontja ezekben a kérdésekben, de “a külföldről pénzelt szervezetek” mást képviselnek, ezért is tartják fontosnak, hogy minél többen elmondják a véleményüket.

Jelezte, mostantól kezdve témakörönként ismertetik a nemzeti konzultáció kérdéseit, a további kérdésekkel a napokban jelentkeznek.

Kapcsolódó cikkek