DK: Magyarország továbbra sem kapja meg az uniós pénzeket

DK: Magyarország továbbra sem kapja meg az uniós pénzeket

Magyarország az elmúlt 13 év "elképesztő és páratlan kormányzati korrupciója miatt" továbbra sem kapja meg azokat az uniós pénzeket, amiket az összes többi tagállam nagyrészt már el is költött Molnár Csabának, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselőjének szavai szerint.

Az árnyékkormányinfó elnevezésű, online is közvetített sajtótájékoztatón Molnár Csaba kijelentette, hogy a megszabott március végi határidő lejárni látszik, anélkül, hogy a kabinet érdemben eleget tett volna azoknak a feltételeknek, amelyeket az Európai Bizottság a “magyar emberek érdekében” megfogalmazott. A DK ezért azt javasolja, hogy vonják vissza az igazságszolgáltatásban “törvénytelenül megszerzett pozíciókat”, valamint a kormánynak a felsőoktatásban “törvénytelenül megszerzett” pozíciókból is vissza kell vonulnia – közölte. Másik témára áttérve arról beszélt, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megvásárlása helyett az arra szánt pénzt inkább a Lázár János építési és közlekedési miniszter által forráshiány miatt törölt projektekre kellene fordítani. Hozzátette, hogy a repülőtér megvásárlásának terve már korában is felmerült, a kormány 2021-ben egy 1680 milliárd forintos, nem kötelező vételi ajánlatot tett, de aztán a vásárlást elnapolták.

A politikus úgy számolt, hogy a régiós repterek adatai, az elmúlt évek ilyen típusú tranzakciói, a következő öt év kilátásai és a szakértői számítások alapján a reptér értéke 625-699 milliárd forint között lehet.

“A kormány most ebben az első körben 1680 milliárd forintért akarja megvásárolni, durván kerekítve háromszoros árat akar adni érte”

– tette hozzá. Ráadásul a repülőteret birtokló társaság vezérigazgatója szerint a cég a jelenlegi tulajdonosok idejében mindössze két gazdasági évben termelt pozitív cash flow-t, a könyvei pedig összességében 238 millió euró veszteséget tartanak számon – emelte ki.

Molnár Csaba arról is beszélt, hogy a szakmai szervezetek elfogadhatatlannak tartják a pedagógusok közalkalmazotti státuszának javasolt megszüntetését.

“Ez egy bosszútörvény, ami a tanárok és a diákok kormányellenes tiltakozásaira reagál”

– hangsúlyozta a politikus.

Az eseményen részt vett Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője, aki arra a kérdésre hogy támogatják-e Karácsony Gergely főpolgármester újraindulását, azt felelte, hogy a DK még nem foglalkozott a 2024-es önkormányzati választás személyi kérdéseivel. Arra a felvetésre, hogy terrorszervezetté kell-e nyilvánítani az antifa mozgalmat, Kálmán Olga leszögezte, hogy a DK elutasít minden olyan szervezetet, amely azon alapul, vagy a tevékenysége abban merül ki, hogy más embereket bántalmazzon.

Kapcsolódó cikkek