Bangóné Borbély Ildikó hangsúlyozta, a kabinetnek nem tagadnia, hanem kezelnie kellene, hogy kapacitásproblémákat okozott az új egészségügyi jogviszony bevezetése, mivel ezen emberéletek múlnak. Kiemelte, a kormány állításával ellentétben nem álhírek az emiatt kialakult problémák, amit az is bizonyít, hogy a kabinet rendeletben tette lehetővé a háziorvosok kórházakba történő berendelését, valamint egészségügyi önkéntesek toborzásába is kezdett.
“Az MSZP ezért felszólítja a kormányt, hogy azonnal függessze fel az új egészségügyi szolgálati jogviszonyt és állítsa vissza a közalkalmazotti foglalkoztatást, valamint haladéktalanul emelje meg minden egészségügyi és egészségügyben dolgozó juttatását”
– jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó.