"A Jobbiknak el kell tűnnie a közéletből"

"A Jobbiknak el kell tűnnie a közéletből"

A szocialisták szerint a Jobbiknak el kell tűnnie a közéletből, és ennek első lépése az, hogy Sneider Tamás és Kulcsár Gergely azonnal lemond parlamenti mandátumáról.

Az MSZP az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy vélekedik, a Jobbik Kulcsár Gergely képviselőjének ügyében tett nyilatkozatával kiderült, a párt nem csak hazug, de gyáva is. Azt írták, pár napja még Sneider Tamás alelnök “örvendezett idős emberek halálának, mondván, nagyon feljött a Dunántúl hál’ Istennek, mert jönnek a cigánybűnözők és gyilkolják az idős embereket”. Ma pedig egy e-mail fotója leleplezte, hogy Kulcsár Gergely, a Jobbik parlamenti képviselője beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe. A DK szóvivője, Gréczy Zsolt és Varga Zoltán, a párt elnökségének tagja szombaton Budapesten sajtótájékoztatón közölte:  Polt Péter legfőbb ügyésztől azt kérik, hogy hivatalból indítson vizsgálatot Kulcsár Gergely jobbikos képviselő ügyében.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek szombaton azt mondta: a Jobbik elítéli és vállalhatatlannak tartja Kulcsár Gergely cselekedetét, de – mint fogalmazott – tekintettel arra, hogy “egy négy évvel ezelőtti magánlevelezésről van szó, amit a képviselő meg is bánt, a magunk részéről lezártnak is tekintjük az ügyet”.

Kapcsolódó cikkek