fotó: pixabay.com

Charles Michel: elfogadhatatlan, hogy a zsidó embereket támadások érjék Európában

Charles Michel: elfogadhatatlan, hogy a zsidó embereket támadások érjék Európában

Elfogadhatatlan, hogy a zsidó emberek csak azért, mert zsidók, veszélyben érezzék magukat, hogy támadások érjék őket Európában. Ezt mondta az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke a holokauszt nemzetközi emléknapján, csütörtökön.

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának 77. évfordulójához kapcsolódóan kiadott közleményében Charles Michel hangsúlyozta: a soá tanulságai ma időszerűbbek, mint valaha, mindenekelőtt azért, mert a zsidó emberek fenyegetve érzik magukat. Kijelentette, a demokráciát nap mint nap ápolni és védeni kell. Üzente szerint a demokrácia új ellenségei hasonlítanak 80 évvel ezelőttiekre.

Ezek közé a gyűlöletbeszéd, a szélsőségesség, a másik elfogadásának elutasítása, az összeesküvés-elméletek tartoznak, amelyek – mint írta – beszivárognak a társadalmakba, a mindennapi életbe, és beszennyezik a közösségeket.

Hangsúlyozta, az holokauszt áldozataira emlékezés nem elég, cselekvésre van szükség, ami az elfogadás elutasítása elleni küzdelemmel kezdődik.

“Közömbösnek lenni a gyűlöletbeszéddel és a diszkriminációval szemben közömbösséget jelent az emberiséggel és a demokráciával szemben is”

– mondta.

Cselekedni kell, ahogy az Európai Unió teszi: harcol a demokrácia és az alapvető értékek ellenségei ellen – tette hozzá az Európai Tanács elnöke.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményében kijelentette: soha senkinek sem szabad elfelejtenie a nácik által elkövetett atrocitásokat és az áldozatokat. A világ minden államának tisztelnie kell a holokauszt minden áldozatát, és el kell ítélnie a holokauszt tagadását, bármifajta torzítását, továbbá oktatási programokat kell kidolgoznia, hogy megakadályozza a népirtások megismétlődését. Kijelentette,

az antiszemitizmus és a holokauszt tagadása összeegyeztethetetlen az egyetemes értékekkel.

“Kötelességünk őrizni az áldozatok emlékét. Tartozunk ezzel a holokauszt áldozatainak, a túlélőknek és a jövő nemzedékeinek”

– tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Az auschwitzi tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel.

Ezt a napot az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

Kapcsolódó cikkek