A párt szóvivője egy csütörtöki, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Ukrajnában az orosz csapatok tudatosan támadnak élelmiszeripari célpontokat. Barabás Richárd hangsúlyozta, hogy a szomszédos országban húsz, de egyes becslések szerint akár harminc millió tonna gabona is lehet, valamint az ott termelt olajos magvak biztosítják a világ étolajtermelésének 75 százalékát.
Az újbudai alpolgármester kiemelte, hogy Magyarország kellő mennyiségű búzát termel ahhoz, hogy ellássa önmagát, de nincs stratégiai élelmiszertartaléka, mert azt a kormány megszüntette.
“Nem lehet tudni, hogy az országnak van-e vészforgatókönyve arra az esetre, ha a gabona még jobban drágul”
– fogalmazta meg aggályait.
Az eseményen részt vett Szabó Rebeka, a párt országgyűlési képviselője, aki fontosnak nevezte, hogy Magyarország biztosítani tudja a saját élelmiszerellátását. Leszögezte, hogy nemcsak az élelmiszertermelést, de a feldolgozást is helyben kell megvalósítani. A politikus azt is hangsúlyozta, hogy a kormány nem feledkezhet meg az élelmiszerek minőségét biztosító környezetvédelmi előírásokról sem.
“Amennyiben pedig a klímaválsággal is fel akarjuk venni a harcot, akkor a táji és biológiai adottságokkal összhangban kell élelmiszereket termelni”
– fogalmazott.
Kérdésre válaszolva Barabás Richárd azt mondta, hogy az Oroszország elleni szankcióknak van ára, de azok bevezetése olyan egységet teremtett, amire évtizedek óta nem volt példa. A politikai egység az EU számára lehetőséget biztosít arra, hogy a következő tíz évben egy erős geopolitikai szereplővé váljon, ez pedig Magyarországnak is lehetőséget teremt majd arra, hogy erősebben érvényesítse a határon inneni és a határon túli magyarok érdekeit – ismertette véleményét.