a koronavírus szerkezete, forrás: Wikipédia

Merkely Béla: fontos látni, hol van nagyobb számban fertőzés

Merkely Béla: fontos látni, hol van nagyobb számban fertőzés

Az országos szűrőprogramról beszélt a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna szerda esti Híradójában.

A hírműsorban emlékeztettek arra, hogy – a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem részvételével – most indult szűrővizsgálatban csaknem 18 000 embert szeretnének szűrni.

A vizsgálaton részt vevők választ kaphatnak arra, hogy átestek-e a betegségen, vagy éppen fertőzöttek-e, de arra is, hogy érzékenyek-e a kórokozóra.

Merkely Béla hangsúlyozta: fontos, hogy lássák, hol keletkezik viszonylag nagy számban fertőzés. Ha ugyanis később esetleg felmerül a veszélye, hogy a koronavírus második körben visszatér, akkor ott kell fertőzötteket keresni, ahol a vizsgálat alapján most a legtöbb fertőzöttet találják.

A rektor azt is elmondta, azok, akik átestek a fertőzésen, nagy valószínűséggel védettek lesznek a későbbiekben esetleg újra megjelenő koronavírus ellen.

Merkely Béla az M1-nek azt is elmondta, a most értesített csaknem 18 ezer embernek csak egyszer kell átesnie a szűrésen. Közülük 1500-nak azonban felajánlják, hogy az idén tervezett újabb szűrésen is részt vegyenek. Az új szűrésre viszont többségében új embereket hívnak majd be. Arról is beszélt, hogy szűrőbuszokat küldenek majd azokhoz a vizsgálatba bevont idősekhez, illetve krónikus betegekhez, akik most nem hagyhatják el otthonukat.

Kapcsolódó cikkek