forrás: pixabay.com

Merkely Béla: helytálltak az egészségügyi dolgozók

Merkely Béla: helytálltak az egészségügyi dolgozók

Soha nem állt még ilyen kihívások előtt az egészségügy, mint a koronavírus-járvány idején, és a dolgozók megmutatták igazi erejüket, összetartásukat. Így méltatta az egészségügyi dolgozók helytállását a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

Merkely Béla arról is beszélt: a járványidőszakban a kórházak egymást segítették ki, az egyetemek pedig közösen végeztek nagy, reprezentatív szűrést annak érdekében, hogy pontosan meg lehessen határozni a vírus fertőzőképességét és azt, hol állunk a járványban.

“Tavasszal, a járvány első hullámában a szakemberek is csak ismerkedtek a vírussal, és egy gyors, határozott intézkedéssel nagyjából a határon kívül tartották a vírusfertőzést. A járvány második hullámában a számítások szerint akár a lakosság 20 százaléka is megfertőződhetett. Annak azonban lehet örülni, hogy az intenzív osztályok ‘békebeli’ kapacitásának kétharmadánál meg tudták állítani a betegszámot”

– tette hozzá.

Merkely Béla szerint a védelmi intézkedéseknek köszönhetően az látszik, hogy a platófázis után szép lassan csökkennek a számok.

Kitért a szentestére is, amelyről azt mondta: nem hagyhatjuk magukra az időseket, de be kell tartani azokat a szabályokat, amelyek biztosítják, hogy nem fertőződhetnek meg. Ezért családon belül is javasolta a maszkhasználatot, az óránkénti kézmosást és a másfél méteres távolság betartását.

Reményei szerint karácsony után az egészségügyben megkezdődik az oltás, első körben a közvetlenül a frontvonalban dolgozókat védik, majd az idősebb, a fertőzésnek jobban kitett krónikus betegeket kell beoltani.

Merkely Béla azt mondta, az oltás sokkal biztonságosabb, mint bármilyen más gyógyszer. Olyan technológián alapul, amely számos ponton biztosítja azt, hogy semmilyen jelentős kárt nem okozhat a szervezetben.

“A kisebb mellékhatások semmiképp sem összehasonlíthatók azzal, amit a koronavírus tud okozni”

– mutatott rá.

Egy nemzeti oltási kampány megállíthatja a járványt, fontos, hogy mindenki megértse azt, hogy a vakcina a megoldása a járványnak – közölte a Semmelweis Egyetem rektora. A koronavírus új, Nagy-Britanniában azonosított variánsáról elmondta, Londonban úgy tűnik, hogy a megbetegedések nagyobb részét ez a vírus okozza, de azok az esetek nem súlyosabbak, nincs több beteg, aki lélegeztetőgépre kerülne és nem magasabb a halálozás ettől.

“Lehet, hogy a fertőzőképessége erősebb, de ez csak a figyelmet hívja fel arra, hogy még fokozottabban tartsa be mindenki az eddig is javasolt előírásokat”

– közölte Merkely Béla.

Kapcsolódó cikkek