Egyszerűsödnek a szabályok a vállalkozások versenyképességéért

Egyszerűsödnek a szabályok a vállalkozások versenyképességéért

A kormány a koronavírus-járvány második hulláma idején nemcsak adókedvezménnyel támogatja a vállalkozásokat, hanem a szabályok egyszerűsítésével is. Ezt közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön.

Elkezdődhet a vendéglátóegységek új, korszerű osztályozása, változtak az utazási irodák árazására és a SZÉP-kártyára vonatkozó szabályok, a járulék- és bértámogatások kedvezményeit pedig buszos magánvállalkozások is igénybe vehetik – foglalták össze a turisztikai vállalkozásokat támogató kormányzati intézkedéseket a közleményben. Idézték Guller Zoltánt, az MTÜ vezérigazgatóját, aki szerint a hosszú távú versenyképesség érdekében olyan döntésekre is szükség volt, amelyek az újraindítás után biztosítják az ágazati szereplők működését és a megerősödést.

Hangsúlyozta, a most elfogadott intézkedések célja, hogy egyszerűsítsék azokat az adminisztratív szabályokat, amelyek fékezik a gazdaságot, akadályozzák a vállalkozások működését. Egyúttal segítik a 400 000 ember megélhetését és a GDP 13,5 százalékát adó stratégiai ágazat visszaépülését.

A kedden megjelent kormányrendelet értelmében megtörtént a vendéglátóhelyek korszerű tipizálása, amelyet a szakma régóta szorgalmazott, és lehetővé teszi az ágazat megfelelően szegmentált és átlátható irányítását.
A kormányrendeletnek köszönhetően az utazásszervezők, utazásközvetítők az utazásokról szóló tájékoztatóikban, a különböző hirdetési felületeken kizárólag olyan minimális árat tüntethetnek fel, amelynek megfizetése valóban lehetővé teszi az utazáson való részvételt, és az utasnak ezen felül nem kell kötelezően további összeget fizetnie.

“A szabályozás lehetővé teszi az utasok könnyebb tájékozódását, valamint javítja az utazási irodák versenyhelyzetét”

– írták.

Azt is kiemelték, hogy a kormány tovább erősíti a belföldi turizmus motorjának számító SZÉP-kártyát, amellyel az utazási irodáknál is lehetővé válik a belföldi szállásfoglalás.

Ez nemcsak a kártyabirtokosoknak jelent újabb felhasználási módot, de az utazási irodákat is további bevételekhez juttatja.

“A kormányrendelet értelmében a járulék- és bértámogatások kedvezményeit már a járványválság következtében nehéz helyzetben lévő magántulajdonú buszos vállalkozások is igénybe vehetik”

– tették hozzá.

Hangsúlyozták, a kormány továbbra is stratégiai ágazatként tekint a turizmusra, és kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a veszélyhelyzet elmúltával felkészülten várják a turistákat. A most elfogadott intézkedések is azt szolgálják, hogy Magyarország és a turisztikai szektor vállalkozásai a nyertesei lehessenek az újjáalakuló turizmusnak.

“A kormány turizmust érintő támogatása összességében eléri a 800 milliárd forintot, meghaladja a 2 milliárd eurót, ez európai szinten is kiemelkedőnek számít”

– áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek