Igazi segítség a hiteltörlesztési moratórium

Igazi segítség a hiteltörlesztési moratórium

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a kormány jó döntést hozott, amikor kilenc hónapra és automatikusan minden hitelre meghirdette a koronavírus-járvány miatt likviditási problémákkal küzdő családoknak és vállalkozásoknak segítséget nyújtó hiteltörlesztési moratóriumot. Ez olvasható a Világgazdaság keddi lapszámában megjelent interjúban.

Tállai András a lapnak elmondta, hogy jelenleg 1,6 millió család és mintegy félmillió cég él a törlesztési moratóriummal. A politikus szerint más országok a járvány kitörése után csak néhány hónapra tették lehetővé az adósoknak a fizetésfelfüggesztést, Lengyelország és Németország például csak három, Franciaország pedig négy hónapra.

“Ezekben az országokban az ügyfélnek magának kellett kérvényeznie, hogy élni kíván a törlesztés három hónapra történő felfüggesztésének lehetőségével”

– tette hozzá.

Az államtitkár úgy vélte, hogy a magyar kormány segítségnyújtása nemzetközi szinten is egyedülálló. Azzal ugyanis, hogy hat hónappal meghosszabbította a fizetéskönnyítő lehetőséget, a magyarországi hiteladósok 15 hónapon át tartó könnyítéshez jutottak. Elmondta, a moratórium szabályai később is védik az ügyfeleket. Az intézkedés lejárta után a havi törlesztőrészlet nem emelkedhet a válság előtti szintnél magasabbra, és a kamatozás is csak azon hitelek esetében módosulhat, amelyek eredeti szerződése változó kamatozásról szólt. A moratórium alatt esedékes törlesztőrészletek kimaradásakor meg nem fizetett tőke és kamat nem kapcsolható a törzstartozáshoz.

A moratórium alatt meg nem fizetett összegeket a futamidő arányos meghosszabbításával fizetheti majd vissza az ügyfél.

Tállai kiemelte, az év eleji pénzintézeti tájékoztatás, valamint a januártól életbe lépő hosszabbítás arra is időt ad az ügyfelek számára, hogy áttekintsék, van-e lehetőségük a jelenleginél kedvezőbb feltételekkel, szerződésmódosítással, hitelcserével újraindítani a törlesztést. Szerinte ma a pandémia ellenére is stabilabb lábon áll a gazdaság, és alacsonyabb a jegybanki alapkamat, mint például a devizahitelek forintosítása idején.

“A vállalati ügyfeleknek azt érdemes mérlegelniük, hogy 2021 első felében még élnek a gazdaság újraindulását segítő támogatott hitelkonstrukciók, amelyek feltételei szintén megengedik a hitelcserét”

– tette hozzá.

Tállai András szerint a hitelfelvevők körében is egyre erősebb a pénzügyi tudatosság: a 2,7 millió lakossági ügyfélből 1,6 millióan, a hitellel rendelkező csaknem egymillió vállalkozásból félmillióan vették igénybe a törlesztési moratórium adta lehetőséget. A moratóriumban jelenleg a teljes hazai lakossági és vállalati hitelállománynak a 42 százaléka, vagyis 4300 milliárd forint érintett.

“A pénzügyi tudatosság egyre erőteljesebb térnyerését igazolja az a tapasztalat is, hogy a moratóriumban lévők között csekély azoknak a száma, akik a folyószámlahitelükkel vagy a hitelkártya-tartozásukkal kapcsolatban éltek a törlesztés felfüggesztésével”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek