koronavírus, forrás: Wikipédia

Koronavírus: már tesztelik az egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben dolgozókat

Koronavírus: már tesztelik az egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben dolgozókat

Folyik a tesztelés az egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben, az első eredmények jövő hét elején várhatók. Ezt mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

György István közölte, az egészségügyi és szociális intézmények maguk végzik a tesztelést, az általános iskolákba, óvodákba, bölcsődékbe tesztelő csapatok mennek. Több mint kétezer egyetemista, valamint egészségügyi végzettséggel rendelkezők, például védőnők végzik a tesztelést, egy-egy csapat két egyetemistából, egy adminisztrátorból és egy gépkocsivezetőből áll.

Hozzátette, a tesztelés célja egyrészt az emberek életének, egészségének védelme, másrészt, hogy pontosabb képet kapjanak egyes szakmai csoportok átfertőzöttségéről.

Az államtitkár megjegyezte, hogy egyes pártok politikai haszonszerzés céljából álhíreket terjesztenek, például, hogy a tesztelésben résztvevőknek nem megfelelő a védőfelszerelésük, nem biztosítanak nekik étkezést, ez azonban nem igaz.

Kapcsolódó cikkek