Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsonyi éjféli szentmisét celebrál a budapesti Szent István-bazilikában 2018. december 24-én, fotó: Illyés Tibor/MTI

Erdő Péter: Jézus megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a hivatásunk

Erdő Péter: Jézus megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a hivatásunk

Jézus életével megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a valódi, örök hivatásunk. Ezt mondta a bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából a médiával.

Erdő Péter hangsúlyozta, az ember nem tudhat magáról mindent, de Isten, aki az embert a saját képére alkotta, igazán ismer minket.
Jézus azzal, hogy megszületett, végigélte egy ember életét, meghalt és föltámadt, “föltárta előttünk létezésünk titkát”.

A titkot, hogy a világmindenség és benne az ember élete nem összefüggéstelen és véletlenszerű valóság, hanem benne van Isten tervében, és ez a terv nem ér véget a halállal.

Az isteni szeretet nagyobb az egész világmindenségnél és átöleli az emberiséget is, minden szenvedés és nehézség ellenére – mondta a bíboros.
Erdő Péter kitért arra: az ember méltósága abból fakad, hogy Isten a saját képére alkotta. Manapság sokan gondolják, hogy az emberi méltósággal nem összeegyeztethető a fizikai szenvedés, hogy a méltó élet a szenvedésmentes élet. Mi, keresztények azonban, az istenképiség felől határozzuk meg az emberi méltóságot, melynek jelei az értelem, a szabad akarat és a halhatatlan lélek. Erdő Péter a 2022-es népszámlálás ősszel nyilvánosságra hozott adatairól azt mondta, nem lepte meg az eredmény, mely szerint egymillióval kevesebb katolikus van Magyarországon, mint volt 2011-ben. Ugyanakkor jelezte, nem ért egyet az alkalmazott módszerrel, és a kötelező állami népszámlálás keretében feltett fakultatív kérdésre adott választ nem tartja mérvadónak az ország katolikusainak számát illetően.

Az online kérdőívkitöltés meglátása szerint szintén torzít, hiszen a kötelező adatok megadása után sokan kételkedtek az anonimitásban és inkább nem válaszoltak a vallási hovatartozásukat firtató kérdésre.

“Mi, katolikusok, teológiailag Isten népeként és a megkereszteltek közösségeként értelmezzük magunkat, és a saját anyakönyveinkből sokkal pontosabb adatokkal rendelkezünk a katolikusok számáról”

– jelentette ki, majd hozzátette, természetesen a magyarországi katolikusok fogyása létező tendencia, még ha nem is olyan drámai, mint a népszámlálási adatokból látszik.

A bíboros beszélt arról is, fontos, az egyházmegyei közösségek részéről felmerült igény és cél az erősebb közösségi élet.

Minél inkább kisebbségi helyzetbe kerül egy keresztény közösség bárhol a világban, tagjai számára annál fontosabb, hogy ne csak a templomban találkozzanak, hanem az élet minden területén szorosan összetartozzanak. Ugyancsak erősödik az igény a szakmai, hivatásbeli közösségekre, a katolikus orvosok, mérnökök, pedagógusok, pszichológusok közösségeire, melynek tagjai segítik egymást abban is, hogy a hivatásuk gyakorlása során felmerülő morális problémáikat a hit szellemében oldják meg. Az érsekség e közösségek létrejöttét igyekszik segíteni például a Bízd rá magad! szolgálattal, melynek honlapján katolikus közösségeket lehet keresni, de a különböző élethelyzetekre, így például a házassági krízisre, illetve olyan állapotra, amikor beteg vagy autista gyermek van a családban, is ajánl katolikus szellemiségű segítséget, szakembert az internetes oldal.

Erdő Péter az ukrajnai háborúról szólva kiemelte, bár kevesebb figyelem kíséri, az egyház karitatív szervezetei továbbra is folyamatosan segítik a Kárpátalján élő magyarokat és az oda menekült ukránokat.

Az egyház különös gondot fordít az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekültekre, különösen a gyerekekre. Több egyházmegyei iskolában vannak ukrán diákcsoportok, közülük kiemelkedik az esztergom-kertvárosi Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola, ahol száz ukrán diák tanul. Jelezte, a háború közelsége a lelkipásztori munkában is megjelenik, “lelkipásztori életünkben érzékeljük, hogy a földre félelem borul, hogy sok emberen úrrá lett a rettegés” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a gyűlölet, a gonoszság egészen ijesztő, embert pusztító erői jelennek meg a háborús helyzetekben.

“Ezért imádkozunk most különösen is a békéért”

– mondta, megemlítve, hogy vannak elkötelezetten, közösségben imádkozó csoportok. Az egyik ilyen lelkiségi mozgalom tagjai a második világháború óta járnak rendszeresen engesztelő imádságot végezni “népünk és a világ bűneiért, a békéért és a nemzet megmeneküléséért” a Normafához. Az ő csaknem 80 éves vágyuk teljesült decemberben, amikor elkészült a Szent Anna-réti engesztelő kápolna – fűzte hozzá.

A bíboros az elmúlt év magyar katolikusok számára legfontosabb eseményének Ferenc pápa áprilisi magyarországi látogatását nevezte.

Hangsúlyozta, hogy az egyházfő ezzel a – 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utáni – második magyarországi útjával a magyar népet, a magyar katolikus közösséget akarta meglátogatni. Lelkipásztori és államközi látogatásra jött egyszerre, talán ezért is fogadta – a katolikus közösségen túl – az egész társadalom ilyen örömmel. A látogatás helyszínei, a meglátogatott közösségek – az állami vezetőkön és a magyar egyház tagjain kívül a halmozottan sérült gyerekek, szegények, menekültek, fiatalok és a karitatív szervezetek – kiválasztása jelzi, hogy Ferenc pápa milyen csoportokra figyel különösen egész péteri szolgálata során.

A bíboros kiemelte azokat a pillanatokat, amelyek megmutatták, hogy Ferenc pápa ismeri a magyar nép történelmét és átérzi “a mögöttünk álló hosszú évtizedek szenvedéseit”.

Megemlítette a jelentet, amikor a Szentatya kezet csókolt az 50-es években vértanúhalált halt pap, Boldog Brenner János szintén pap testvérének a Szent István-bazilikában. Erdő Péter megrendítőnek nevezte a Kossuth téri szentmise zárását, amikor Ferenc pápa az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájának Szűz Mária-kegyképe előtt megújította Magyarország felajánlását a Szűzanyának.

Kapcsolódó cikkek