Átadták a felújított mellékoltárt a Nógrád megyei Buják község római katolikus templomában a templom védőszentje, Szent Márton napján csütörtökön.
Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséje elõtt a budapesti Kodály Köröndnél 2021. szeptember 12-én, fotó: Vasvári Tamás/MTI

Hívek tízezrei vettek részt vasárnap az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti zárómiséjén, amelyen Ferenc pápa volt a főcelebráns.
Vatikán fényei, forrás: pixabay.com

Együttérzését fejezte ki az árvíz sújtotta európai országok lakosságának, valamint békét és párbeszédet szorgalmazott a kubai társadalomnak Ferenc pápa, aki kórházi kezelése után először tartotta meg ismét a Vatikánban szokásos vasárnap déli beszédét.
Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek ünnepi szentmisét mutat be húsvét vigíliáján a budapesti Szent István-bazilika Szûz Mária-kápolnájában 2020. április 11-én. A koronavírus-járvány miatt hívek nélkül tartott szertartást az Esztergom-Budapesti Fõegyházmegye Facebook-oldalán és a Bonum TV-n közvetítették, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI (archív)

Ez olvasható a bíboros, esztergom-budapesti érsek üzenetében.
a szentléleket általában galambbal ábrázolják, forrás: pixabay.com

A húsvét utáni ötvenedik napon, az idén május 23-án ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját.

A legnagyobb keresztény ünnepet, a húsvétot hamvazószerdától nagyszombatig tartó negyvennapos böjt készíti elő, az utolsó, virágvasárnappal kezdődő nagyböjti hét a nagyhét (hebdomada sancta). A húsvéti szent háromnapon (Sacrum Triduum Paschale), azaz nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton emlékezik meg a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról. Az MTVA Sajtóarchívumának összeállítása:
Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek ünnepi szentmisét mutat be húsvét vigíliáján a budapesti Szent István-bazilika Szûz Mária-kápolnájában 2020. április 11-én. A koronavírus-járvány miatt hívek nélkül tartott szertartást az Esztergom-Budapesti Fõegyházmegye Facebook-oldalán és a Bonum TV-n közvetítették, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI (archív)

Ezt mondta a bíboros, az esztergom-budapesti érsek húsvét alkalmából az MTI-nek.