A római katolikus Magyarok Nagyasszonya társszékesegyház Nyíregyháza szívében, fotó: Pixabay.com

Elkészült a nagykörút utolsó négysávos szakasza Nyíregyházán

Elkészült a nagykörút utolsó négysávos szakasza Nyíregyházán

Átadták Nyíregyházán a nagykörút utolsó, 1,4 kilométer hosszú négysávos szakaszát kedden, a több mint nyolcmilliárd forint értékű fejlesztéssel teljessé vált a nyírségi megyeszékhely belső közlekedési körgyűrűje.

Az eseményen Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) útépítési beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkára elmondta, a város délnyugati részén húzódó útszakasz utolsó eleme annak a sugaras közlekedési hálózatnak, amelyre Nyíregyháza teljes közlekedése épül. A beruházás történelmi jelentőségű, mivel a körút utolsó négysávos szakaszát még 1982-ben adták át, azt ezt követő több mint 1,4 kilométeren negyven évig csak kétszer egy forgalmi sávon közlekedhettek a járművek – tette hozzá.

“Az osztott pályás útszakasz átépítési és bővítési munkálatait bruttó 7,1 milliárd forintért végezték el a kivitelezők, a vasútállomástól a Móricz Zsigmond utcai felüljáróig megépült hat jelzőlámpás csomópont, a fő útpálya mellett gyalog- és kerékpárutat alakítottak ki, lakossági útcsatlakozásokat létesítettek, átépítették az autóbusz-megállókat, az Érpatak-főfolyáson pedig új híd épült”

– sorolta a helyettes államtitkár.

Pántya József megjegyezte, 16 800 méter hosszban váltottak ki közművezetékeket és építettek ki zárt csatornarendszert, 3700 méteren új közvilágítás szolgálja a közlekedőket, valamint 120 fát és 16 ezer cserjét ültettek el a területen.

A helyettes államtitkár a térség következő beruházásairól szólva azt mondta, a héten átadják az M3-as és az M35-ös autópálya közös görbeházai csomópontját, folytatódik Nyíregyháza északi elkerülőjének és a 4-es főút bevezetőjének tervezése. Jövő tavaszra környezetvédelmi engedéllyel fog rendelkezni a 4-es főút Nyíregyháza és Debrecen közötti négysávosítási programja, a város déli ipari parkja pedig új autópálya-csomópontot kap.

Kovács Ferenc, a megyeszékhely (Fidesz-KDNP) polgármestere felidézte, a projekt hét évvel ezelőtt kezdődött el, 2019-ben és 2020-ban már a kiviteli tervezés zajlott, tavaly márciusban pedig elkezdte a munkát a területen a kivitelező, azaz lényegében “rekordidő” alatt készült el a komplex négysávosítás.

“A körút bezárásával létrejött a belvárost övező, nyolc és fél kilométer hosszú négysávos körgyűrű, ami nagyon fontos a városnak, amelyet még a 18. és a 19. században alapvetően sugaras közlekedésre terveztek”

– erősítette meg a helyhatósági vezető.

Megjegyezte, a 7,1 milliárd forintos kivitelezési költségen felül a tervezéssel, a területszerzésekkel és kisajátításokkal a teljes beruházási összeg meghaladta a nyolcmilliárd forintot.

“A körút bezárása fontos mérföldkő, az útszakaszon eddig tapasztalt zsúfolt, balesetveszélyes és bonyolult közlekedési rend az átgondolt és jól megvalósított beruházással megszűnik”

– jelentette ki Vinnai Győző, a nyíregyházi térség fideszes országgyűlési képviselője, majd hozzátette, a fejlesztéssel könnyebben bejuthatnak a déli agglomerációban élők a városba. Szabó Tünde kormánybiztos, a térség másik fideszes képviselője arról beszélt, Nyíregyházának most már hivatalosan van egy belső körútja, amely fejlesztéssel gyorsabb, kiszámíthatóbb és biztonságosabb lesz a közlekedés nemcsak a déli városrészekben, hanem az egész városban is.

Kapcsolódó cikkek