Átadták a dolgozói díjakat az Országos Onkológiai Intézetben

Átadták a dolgozói díjakat az Országos Onkológiai Intézetben

Átadták a dolgozói díjakat az Országos Onkológiai Intézet karácsonyi ünnepségén szerdán Budapesten, a Pro paciente-díjat Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, az intézmény volt főigazgatója vehette át.

Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgatója kiemelte: Kásler professzor az elmúlt 26 évben rengeteget tett az intézetért, a betegekért és az egész magyar onkológiai rendszer kialakításáért, amit folytatni fognak a minisztérium által felvázolt népegészségügyi programokban. A nemzeti rákellenes program kormányprogram szintjére emelése megkoronázza Kásler Miklós itteni tevékenységét is – mondta.

Kásler Miklós beszédében kiemelte: hogy rendkívüli fejlesztések vannak ma Magyarországon, soha nem látott beruházások az egészségügyben, a kultúrában és az élet legkülönbözőbb területein.

Az, hogy a gyógyítás milyen színvonalú, az emberektől függ. Az orvos mindig az egész embert gyógyítja, nem egészségügyi szolgáltatást végez, hanem megéli és átérzi azt a kötelezettséget, amikor szenvedő embertársa rábízza az egészségét és az életét – fogalmazott. “Arra tettünk esküt, hogy segítsünk az embereken tudásunk, képességeink szerint” – fűzte hozzá.

A miniszter azt mondta: amikor nyugaton szakmai értékválság és általában az emberi értékek válsága uralkodik, Magyarország a hagyományok, a kultúra és a kereszténység segítségével megtalálta az egyetlen kivezető utat.

A karácsonyi rendezvényen részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége és Schmittné Makray Katalin, Schmitt Pál volt köztársasági elnök felesége.

Kapcsolódó cikkek