Orosz-ukrán háború: minden harmadik magyar segített már menekültnek

Orosz-ukrán háború: minden harmadik magyar segített már menekültnek

A segítséget nyújtók 58 százaléka pénzadománnyal, 40 százaléka élelmiszerrel, 39 százaléka pedig egyéb adománnyal támogatta őket. Ezt közölte reprezentatív kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért szerdán.

A közlemény szerint a nők 36 százaléka, a férfiak negyede vett részt adománnyal vagy önkéntes munkával a segítségnyújtásban. Legnagyobb arányban a nyugdíjasok, a házasok, a kettőnél több gyermeket nevelők és a felsőfokú végzettségűek segítettek.

A segítséget nyújtó válaszadók csaknem ötöde – leginkább a 30 és 50 év közöttiek – önkéntesként is segítette a menekülteket.

A felmérésból kiderült az is: a megkérdezettek több mint háromnegyede szerint a kormány helytáll, és megfelelően kezeli a menekültek helyzetét, a megkérdezettek mindössze 13 százaléka volt elégedetlen, és 10 százaléka nem tudta megítélni a kérdést. Az emberek többsége jól informált. A válaszadók harmada tudja, hogy már több mint 600 000 menekült érkezett az országba, harmada szerint kevesebb, mint félmillióan jöttek, negyedük pedig úgy tudja 500 000-600 000-en érkeztek Ukrajnából. A válaszadók fele arról is tud, hogy a határmenti településeken kialakított segítségpontokon – Záhony, Lónya, Barabás, Beregsurány, Tiszabecs – kapnak szervezetten ellátást a Magyarországra érkező menekültek, és 37 százalékuk azzal is tisztában van, hogy a budapesti BOK Csarnokban kialakított tranzitközponton is segítik őket.

A menekültek támogatásában részt vevő szervezetek közül legtöbben a karitatív szervezeteket említették, legmagasabb arányban a Máltai Szeretetszolgálatot és a Magyar Vöröskeresztet.

A többség azt is tudja, hogy a kormány, az egyházak és a civil karitatív szervezetek összefogásával történik a menekültek ellátása, amelyben jelentős szerepe van a gazdasági élet szereplőinek is. A Kincs felhívta a figyelmet arra, hogy a segítségre még mindig nagy szükség van, ezért továbbra is fontos az önkéntes munka. A BOK Csarnokban kialakított gyermeksarokban például továbbra is szeretettel várják az önkénteseket, akik ezen az oldalon regisztrálhatnak. Az országos reprezentatív kutatás ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készült április 13. és 22. között.

Kapcsolódó cikkek