fotó: pixabay.com

Koronavírus: megkapja az oltást és kap egy karácsonyfát is

Koronavírus: megkapja az oltást és kap egy karácsonyfát is

Kiültethető karácsonyfát adnak a Budapesti Szent Ferenc Kórházban azoknak, akik az oltási akcióhét során az első koronavírus elleni oltásért keresik fel az intézményt.

A kórház csütörtöki közleményében azt írta:

a “Gyökeresen megváltoztatjuk karácsonyát” szlogennel indított kampány célja motiválni azokat, akik még nem kérték az oltást.

Az intézmény vezetőség úgy döntött, hogy az adományba kapott ötszáz földlabdás, 40-60 centiméteres fenyőt az oltási kampányhéten az első oltásra jelentkezők között osztják ki, a fát a második oltáskor kapják majd meg. A közlemény idézi Toldy-Schedel Emil kórházigazgatót, aki azt mondta, egyházi kórházként szeretnék, hogy a családok ezen az ünnepen együtt lehessenek, és egészségben, biztonságban találkozhassanak.

“Hisszük, hogy egy ilyen gesztussal mind többen megértik: döntésük saját életükön kívül a családjukra, szeretteikre is kihat”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek