fotó: Balaton József/MTI

Hegyi Zsolt: Magyarországon négyből három vonat pontosan közlekedik – videó

Hegyi Zsolt: Magyarországon négyből három vonat pontosan közlekedik – videó

Új havi riportban, közérthető módon közli a vasúti közlekedési adatokat a MÁV-csoport. Ezt közölte a cég vezérigazgatója pénteki Facebook-bejegyzésében.

Hegyi Zsolt kiemelte, hogy az adatok szerint Magyarországon négyből három vonat pontosan közlekedik.

Azt írta, az adatok azt is megmutatják, hogy a vasúttársaság hol küzd kihívásokkal, és hol ért el eredményeket.

Hangsúlyozta, hogy az összesítésben nem minden részletet szerepeltetnek, de a lényeges adatokat igen. A jogszabályoknak megfelelően minden más adat hozzáférhető marad a jövőben is. Hegyi Zsolt a bejegyzéshez mellékelte ezt a linket is, amelyen szerepel az elmúlt három hónap összesítése. Az itt olvasható riportok szerint augusztusban a vonatok 72,43 százaléka, szeptemberben 73,54 százaléka októberben pedig 74,36 százaléka pontos volt.

Kapcsolódó cikkek