Több mint 750 millió forint uniós és hazai támogatással újították fel, bővítették új épületszárnnyal a csákánydoroszlói Csaba József Általános Iskolát, amelyben művészeti, informatikai, nyelvi és technika szaktantermeket, valamint egy természettudományos laboratóriumot is kialakítottak. Ezt közölte a Szombathelyi Tankerületi Központ.
A fejlesztésnek köszönhetően felújították az iskola sportudvarát is, amely atlétikai pályával és egy kültéri edzőparkkal is gazdagodott. Emellett új oktatást segítő eszközöket és természettudományos laboreszközöket szereztek be, amelyek használatával az oktatás hatékonyságát szeretnék növelni. Szeptembertől a korábbi 110 tanuló helyett már 182 diák kezdte meg tanulmányait a felújított és kibővített iskolában, ahol még az idén új bútorok kerülnek a tantermekbe és irodákba.