Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója (b) és Karácsony Gergely fõpolgármester a társaság új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbuszainak forgalomba állítása alkalmából tartott rendezvényen a BKV dél-pesti telephelyén 2020. január 20-án, fotó: Kovács Tamás/MTI

Fejlesztett a közlekedési vállalat

Fejlesztett a közlekedési vállalat

Új Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszok állnak forgalomba Budapesten, az első tizenhat leszállított járművet Karácsony Gergely főpolgármester adta át hétfőn.

Karácsony Gergely azt hangsúlyozta, egy zöld város csak jó közösségi közlekedéssel elképzelhető és megvalósítható. A városvezetés célja, hogy folytassa a járműpark már korábban megkezdett frissítését. A közösségi közlekedés fejlesztése “fontosabb ügy annál, hogy a politika azt meg tudja akasztani”, ezért mindenképpen szeretnék tovább vinni az előző városvezetés által az ügyben hozott döntéseket – mondta a főpolgármester kiemelve: a közösségi közlekedés fejlesztése egy ciklusokon átnyúló nagyon fontos programja a fővárosnak.

Karácsony Gergely közölte, az átadott buszok a ma elérhető, legkörnyezetbarátabb járművek. Ezek végső összeszerelését Magyarországon végezték.

A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy még ebben a ciklusban elektromos buszokkal tudják majd bővíteni Budapest járműparkját. Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta: összesen negyven új generációs Mercedes busz érkezik, ezek a legkorszerűbb EURO 6-os motorral és klímaberendezéssel vannak ellátva. A most leszállított autóbuszok húsz, illetve huszonkét éves Ikarus buszokat váltanak fel, és Budapest déli térségében fognak forgalomba állni.

Karácsony Gergely fõpolgármester a BKV Zrt. új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbuszainak forgalomba állítása alkalmából tartott rendezvényen a társaság dél-pesti telephelyén 2020. január 20-án, fotó: Kovács Tamás/MTI

A közreadott sajtóanyag szerint a BKV 2018 végén kezdeményezte 20 új szóló és 20 új csuklós autóbusz beszerzését. Az opciókkal összesen 100+100 autóbuszra szóló, európai uniós nyílt közbeszerzési eljárást az Inter Traction Electrics Kft. nyerte meg a most forgalomba álló Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbuszokkal tett ajánlatával.

Az első 20+20 jármű vételárát a BKV Zrt. a beruházási tervéből finanszírozta. A szóló járművek 108, a csuklósok pedig 152 utas szállítására képesek.

Karácsony Gergely a BKV-dolgozók béremelésére vonatkozó kérdésekre válaszolva elmondta: a bértárgyalások folyamatban vannak, a városvezetés “egy értelmezhető” béremelési csomagot tervez a költségvetésbe, ugyanakkor a fővárosi cégek önállóan folytatják a tárgyalásokat. Mint megjegyezte, biztos benne, hogy meg tudnak majd állapodni a szakszervezetekkel a bérkövetelésekről. Az M1 kérdésére, hogy fenntartja-e a Mozgó Világ folyóiratnak korábban tett kijelentését, miszerint a közmédia főpolgármesterré történt választása óta nem hívta, azt válaszolta: nem tud róla, hogy hívták volna, hozzá és sajtós munkatársaihoz sem jutott el ilyen megkeresés.

“Remélem, hogy csak egy félreértés áldozatai vagyunk mindannyian”

– fogalmazott.

A riporter erre válaszolva azt közölte, hogy november elején az M5 kulturális csatorna Ez itt a kérdés című műsorában nyilatkozott. Karácsony Gergely erre úgy reagált, hogy ebben igaza van, nyilatkozott egy fotókiállítás kapcsán, de – mint mondta – nem gondolja azt, hogy

“ez kielégítené azt a jogos igényét a budapestieknek, hogy egy frissen megválasztott főpolgármester adott esetben elmondhassa a véleményét a budapesti ügyekről, és nem csak egy nagyon fontos, de szerény nézettségű kulturális csatornán”.

Az M1 riportere azt mondta, hogy a csatorna kereste stúdióvendégnek, erre Karácsony Gergely azt válaszolta, hogy nem találták meg.

A riporter azon kérdésére, hogy élő meghívásnak eleget téve kedd este számíthatnak-e a csatorna vendégeként rá, Karácsony Gergely azt mondta: az időpont nem jó, de megoldja és lemondja a programját, hogy el tudjon menni.

“A köztévé nézői nagyon fontosak számomra”

– tette hozzá.

Ugyancsak kérdésre válaszolva Karácsony Gergely elmondta, számos nemzetközi példa van arra, hogy megpróbálják zöldíteni a buszmegállókat, és ez is egy apró, jó lehetőség a város zöldítéséhez, de nyilván nem ez oldja meg a város minden problémáját.

Kapcsolódó cikkek