Nem törik meg a kormány sikerét az ellenzéknek ezek az akciói

Nem törik meg a kormány sikerét az ellenzéknek ezek az akciói

A Nézőpont Intézet elemzője szerint most sem sikeresek és a későbbiekben sem lesznek azok az ellenzék parlamenten kívüli akciói.

Tóth Erik hétfőn az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta, a legtöbb ellenzéki párt támogatottsága csökkent, ami azt mutatja, hogy a társadalom egyértelműen elutasítja őket.

“Az ellenzéknek a fontos társadalmi kérdésekben támogatható álláspontot, alternatívát kellene a választópolgároknak nyújtania, de tavaly december óta egyetlen dimenzióban sem képesek még a saját maguk által korábban felállított mércét sem teljesíteni”

– jelentette ki.

Az ellenzék szerinte azt bizonyítja, hogy nem képes a parlament munkájába érdemben bekapcsolódni, mert a legtöbb politikai kérdésben nem képes összhangot, értelmezhető politikai üzeneteket megfogalmazni. Kitért arra is,

ha az EP-választásokon mindegyik párt külön listát állít, és kiderül, hogy a baloldali pártok, valamint a Jobbik támogatottsága azonos szinten áll, akkor az ellenzéki pártok közötti verseny az önkormányzati választásokig is elhúzódhat.

Kapcsolódó cikkek