A szakszervezet közleményében tiltakozását fejezte ki, hozzátéve, a jelentős átalakítást eredményező szabályozást a kormány ismételten kellő idő és előzetes társadalmi vitára bocsátás nélkül, a hatástanulmányok ismertetését és az orvosok széles szakmai véleménynyilvánítását mellőzve akarja bevezetni.
Azt írták, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényben elkezdődött munkavállalói “jogfosztássorozat” e törvényjavaslattal tovább folytatódik.
A dokumentum jelen formájában súlyos károkat okozhat az egészségügyi munkavállalók számára, tovább mélyítheti az ágazat humánerőforrás problémáit – emelték ki, rámutatva arra, a javaslatban nem látják érvényesülni a munkavállalók és a betegek érdekeit. A szakszervezet eljuttatta aggályait az egészségügyért felelős államtitkárhoz, egyúttal közös érdekvédelmi platform létrehozására hívnak minden érintett érdekvédő szervezetet, kamarát, szakszervezetet, mert meggyőződésük, hogy csak együttes erővel vethetnek gátat a javaslat törvényerőre emelkedésének.