A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint a két férfi, aki együtt is dolgozik, pénteken italozott, majd összevesztek azon, ki gondoskodjon az elfogyott vodka pótlásáról. A vita hevében az idősebb férfi egy késsel megszúrta társát, majd a két férfi kibékült, és mivel úgy gondolta, a sérülés nem súlyos, sem a mentőket, sem a rendőrséget nem értesítették.
“Az áldozat rokona kezdeményezett végül segélyhívást, amikor telefonon értesült a történtekről”
– olvasható a közleményben.
A 36 éves férfit a mentők kórházba vitték, szívtájéki sérülését életveszélyesnek minősítették. A 46 éves férfit rendőrök kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását, ellene életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást – közölte a rendőrség.