Elefántház épül a Szegedi Vadasparkban

Elefántház épül a Szegedi Vadasparkban

Az állatkert történetének legnagyobb beruházásaként öt ázsiai elefánt (Elephas maximus) elhelyezésére alkalmas elefántház épül a Szegedi Vadasparkban. Az épület alapkövét vasárnap, gyermeknapon Botka László (MSZP) polgármester rakta le.

A politikus elmondta, az elmúlt évtizedben egymilliárd forintnyi beruházás valósult meg a Vadasparkban, többek között zsiráfház, fóka- és pingvinbemutató épült. A szegedi az ország egyik legfiatalabb, legnagyobb alapterületű és legdinamikusabban fejlődő állatkertje, amely évente több mint kétszázezer látogatót fogad – közölte a polgármester.

A felmérések szerint a vendégek az elefántra voltak a legkíváncsibbak. Jövő tavaszra 480 millió forintból uniós és hazai támogatással 1443 négyzetméteres alapterületű elefánt ház épül, melyhez az országban a legnagyobb, hétezer négyzetméteres kifutó kapcsolódik – mondta Botka László.

Veprik Róbert, a Vadaspark igazgatója közölte, az elefántház öt állat elhelyezésére lesz alkalmas. Tavasszal két fiatal bika érkezik majd, és a tervek rövidesen egy szaporodásra képes csapatot állítanak össze.

A bemutató felhívja a figyelmet az elefántok és a természet védelmének fontosságára, emellett Dél- és Délkelet-Ázsia kulturális értékeit is igyekszik megjeleníteni, az elefántház ezért Angkort, a khmer templomvárost idézi majd – ismertette a szakember. Hozzáfűzte, hogy az elefántházban a nagy termetű emlősök mellett szarvcsőrű madarakat és igazi közönség kedvenc ragadozókat, ázsiai kiskarmú vidrákat is láthatnak majd a vendégek.

Kapcsolódó cikkek