fotó: pixabay.com

Erre készül a híres basszusgitáros

Erre készül a híres basszusgitáros

Vidéken is bemutatja közelmúltban megjelent harmadik lemezét Németh Róbert. A Heaven Street Seven basszusgitárosaként több mint két évtizeddel ezelőtt ismertté vált zenész áprilisban Pécsett és Szegeden ad koncertet.

“A Vihar után az ég az első olyan lemezem, amely igazi zenekari együttműködés eredménye. A dalok harmóniamenete és a szövegek tőlem származnak, de a számok összerakása teljesen csapatmunka volt. Ebben a kvartett felállásban az előző lemez bemutatása óta játszunk együtt”

– mondta Németh Róbert.

A zenekarban ő énekel és gitározik, Martinkó Tamás (ex-Pluto, Lidérc) a szólógitáros, Kalmár Tibor (Anton Vezuv) a basszusgitáros és Michael Zwecker (ex-Kispál és a Borz) dobol. A lemez zenei producere Lázár Domokos (Esti Kornél, Pegazusok Nem Léteznek, Lázár Tesók) volt, vendégzenészként közreműködött a zongorista Nagy Szabolcs, két fúvós, Subicz Gábor és Varga Nóri, a vokalista Kiss Flóra, valamint a billentyűs Csernovszky Márk.

“Az első dalok három évvel ezelőtt születtek a lemezre, az akkor beütő koronavírus-járvány nyilván hatással volt az anyag hangulatára. Aztán úgy alakult, hogy párhuzamosan Hajós Kristóf (ex-Unbending Trees) első szólóanyagán is elkezdtünk dolgozni, így a két album hangzásában van hasonlóság”

– idézte fel Németh Róbert.

E hangzás kialakításában markáns szerepet játszott Martinkó Tamás, akinek gitárjátéka a Vihar után az ég egész textúráját meghatározza, és amerikai alternatív folktól a csilingelő britpopig sokféle hangulatot beemel. Németh Róbert dalait áthatja a melankólia. Előző lemezein gyakran nyúlt az idő, az űr, az égitestek szimbolikájához, ezúttal az időjárás és az égi jelenségek (fény, vihar, éjszaka, csillagok, telihold) kerültek előtérbe.

“Az én korosztályom, a negyvenesek-ötvenesek számára egy lemez még mindig egységes egészként működik. Szövegíráskor számomra meghatározó, milyen hangulatban vagyok, most azt éreztem, van remény, jó élni, és úgy alakult, hogy ezt az időjárás-változás kifejezéseivel tudtam a legjobban kifejezni”.

A zenész elmondta: ezzel a lemezzel lezárt egy trilógiát (a Nincsen mozgás az eseményhorizonton 2016-ban, A kib…ott végtelen űr 2019-ben jelent meg). Hozzátette: eddig egyes szám első személyben írt, a jövőben ettől el akar távolodni.

“Rétegműfaj, amit csinálok, ráadásul húsz éven át basszusgitárosként mellékszereplő voltam, bele kellett tanulnom abba, hogy saját dalaimmal én álljak elöl a színpadon és még énekelek is. Most úgy érzem, eljutottam valahová, ahová szerettem volna, az új lemez kedvező visszajelzéseket kap”

– fejtette ki.

A Vihar után az ég egyelőre digitális platformokon érhető el a Klinik kiadó gondozásában, idén a tervek szerint CD-n is megjelenik.

A budapesti lemezbemutató decemberben volt a Három Hollóban, azóta március elején a Robotban játszottak. Az első vidéki állomás április 8-án a pécsi Szabadkikötő lesz, majd április 21-én a szegedi Grand Café következik. Németh Róbert és csapata június végén színpadra lép a Fishing On Orfű fesztiválon is.

Kapcsolódó cikkek