Kifejtette, a keleti rítus szerint a vízszentelés, Jézusnak a Jordán folyóban történő megkeresztelése az ünnep tartalma, a latin rítus szerint viszont elsősorban a háromkirályok tiszteletére és a kisded Jézusnál tett látogatásukra emlékeznek az emberek.
A vízszentelés hagyománya ma is él – tette hozzá -, a szentelt vizet többféleképpen is felhasználják, például házszenteléshez, de élelmiszert is szentelnek ilyenkor, az elfogyasztásuk pedig egészséget, áldást biztosít. A házszentelésről elmondta, nemcsak a házat, hanem a melléképületeket is megszentelték, hogy az áldás az egész gazdaságot, családot érje.

Lélek és forma. Magyar művészet 1896-1914. Kiállításkatalógus.
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1986, forrás: mek.oszk.hu
Kiemelte, a legfontosabb, legismertebb szokás azonban a háromkirály-járáshoz kapcsolódik, amely a betlehemezésből vált ki. A három bölcsnek a megszületett Jézusnál tett látogatása önálló játékká vált a háromkirály-járásban, a bölcseket megtestesítők jellemzően fehér ruhába öltöznek, nagy csákót viselnek, és kereszttel, csillaggal járnak házról házra.