fotó: pixabay.com

Sikeres szezont zárt a keszthelyi Festetics-kastély

Sikeres szezont zárt a keszthelyi Festetics-kastély

Az év első nyolc hónapjában 215 000 látogatót fogadtak, és elérték az egész évre tervezett bevételt a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit (NÖF) Kft. ügyvezetőjének pénteki tájékoztatása szerint.

Oláh Zsanett elmondta, a gazdasági nehézségek ellenére a turisztikai szezonban 50 tematikus rendezvénnyel bővítették a kínálatot. Május elsejétől augusztus végéig több mint 177 000-en látogattak el a kastélyba, akik a különböző attrakciókra összesen 627 000 jegyet váltottak.

Az ügyvezető emlékeztetett, a műemléképület idén januárban integrálódott a NÖF-be.

A hatékonyabb működési koncepciónak köszönhetően 164 millió forint költségmegtakarítást értek el. Idén több mint 2 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre. Az elmúlt időszakban bővítették a Vadászati Kiállítást, valamint a kerti kisvasút nyomvonalát. Felújították a fegyverfolyosót és a fehér tükörtermet, az állandó és a modellvasút kiállításokon pedig új interaktív elemekkel várják a vendégeket – sorolta az ügyvezető.

A közeljövőben a kastély főúri kiállítása is megújul, és sor kerül a Fejőház rekonstrukciójára. A tervek között a homlokzati szobrok rekonstrukciója, a szökőkutak felújítása, valamint biztonságtechnikai fejlesztések is szerepelnek.

Kiemelt céljuk az épületek energiahatékonyságának növelése. A Festetics-kastély vagyonkezelésének átvételekor a korábban telepített napelempark nem volt összekötve a főépülettel, ezért a megtermelt megújuló energia nem tudott hasznosulni.

“A közeljövőben szeretnének összeköttetést biztosítani a két infrastruktúra között. A gyakorlatban ez azt eredményezni, hogy kastély főépületének villamosáramellátása a megújuló energiának köszönhetően önfenntartóvá válik”

– fejtette ki Oláh Zsanett.

Kapcsolódó cikkek