Különleges album áll az ausztrál slágerlisták élén

Különleges album áll az ausztrál slágerlisták élén

Veszélyeztetett ausztráliai madarak hangjaiból összeállított album áll az ország sikerlistáinak élén. Több sztárt is maga mögé utasított, például az Abbát, The Weekndet, Michael Bublét és Mariah Careyt.

A BirdLife Ausztrália madárvédő egyesület készítette a Songs of Disappearance (Az eltűnés dalai) című lemezt, amelyen Ausztrália legveszélyeztetett madarai közül 53 faj dala hallható, melyeket David Stewart szakember gyűjtött.

Stewart több mint 30 éve készít felvételeket Ausztrália vadvilágának hangjairól. Egyes esetekben a szakember órákig várt a bokrok között, mire rögzített egyetlen rövid trillát.

Amikor december 3-án megjelent a lemez, a közösségi médiában kampány indult, hogy az album felkerülhessen az ausztrál ARIA slágerlistákra. A lemez végül történelmet írt: ez az első ilyen jellegű album, amely bekerült a legjobb öt közé.

Az értékesítéséből befolyó összeget a BirdLife Ausztrália állatvédő projektjeire fordítják – olvasható a BBC honlapján.

“Ezen a különleges albumon néhány olyan madárról készített ritka felvétel is hallható, melyek nem maradnak életben, ha nem fogunk össze és védjük meg őket”

– mondta Paul Sullivan, a BirdLife Ausztrália vezérigazgatója.

Minden hatodik ausztrál madárfaj, tehát 1299-ből 216 veszélyeztetett a CharlesDarwin Egyetem tanulmánya szerint.

A vizsgálat, melybe több mint 300 madárszakértő tapasztalatait is bevonták, arra jutott, hogy a klímaváltozás egyre közelebb juttatja a kihaláshoz az egyes fajokat.

A 2019-es és 2020-as pusztító bozóttüzek tönkretették az állatok élőhelyeit, a BirdLife Ausztrália becslései szerint a veszélyeztetett madárfajok száma 25 százalékkal emelkedhetett.

Kapcsolódó cikkek