Charles Robert Darwin, forrás: pixabay.com

Akár 477 milló forintért is elkelhet Darwin egyik kézirata

Akár 477 milló forintért is elkelhet Darwin egyik kézirata

A sokat megélt dokumentumot, amii több szempontból is különleges ereklyének számít, a Sotheby's aukciósház New York-i árverésén lehet megszerezni.

Darwin kézirataiból kevés maradt fent, a tudós nem őrizte meg papírra vetett gondolatait, s még ritkábban írta ki teljes nevét aláíráskor: általában rövidítve, csak a C Darwin vagy Ch Darwin szignót használta – írja a BBC hírportálja.

A szóban forgó papír szövegét a 19. század Angliájában népszerű, The Autographic Mirror című magazin felkérésére írta.

Hermann Kindt, az újság kiadója híres emberek életrajzát aláírásukkal kiegészítve közölte a magazin számaiban. Darwin kapva kapott a felkérésen, és röviden összefoglalta az akkor még sok kételkedést kiváltó elméletét az evolúcióról és a természetes kiválasztódásról. A Szingapúri Nemzeti Egyetem BBC-nek nyilatkozó oktatója szerint emiatt igazán egyedülállónak számít Darwin szóban forgó hagyatéka. Mint azt John van Wyhe elmagyarázta, a kiválasztott szöveg a természettudós A fajok eredete című kötetének harmadik kiadásából származik, és Newton példáján át bizonyítja saját elméletének hitelességét.

“(A szövegben) arra próbál utalni, hogy jóllehet az emberek először hihetetlennek és különösnek találják elméletét, ám ugyanígy fogadták Newtonét a gravitációról, és immár senki sem vonja kétségbe a tömegvonzás létezését”

– nyilatkozott a BBC-nek John van Wyle, aki egyúttal a Darwin Online nevű internetes tudományos gyűjtemény kurátora is.

A szövegben Darwin elismerte, hogy az elmélettel nem adott magyarázatot az élet eredetére, azonban, mint az a kéziratban is olvasható, ez a kérdés nem vonja kétségbe elmélete érvényességét. A Sotheby’s eddig 400 000 fonttal, mai árfolyamon 193 millió forinttal tartja a Darwin-kéziratok leütési árának rekordját, az 1865-ös kézirat a péntektől december 9-ig tartó online árverésen azonban ezen összeg többszöröséért kelhet el.

Kapcsolódó cikkek