Törvény segít Veszprémnek

Törvény segít Veszprémnek

Gördülékenyebbé teszi 2023 Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa programsorozatra való előkészületeket a közelmúltban elfogadott Veszprém-törvény, amely révén időben megvalósulhat a rendezvénysorozat infrastrukturális háttere. Ezt hangsúlyozta csütörtöki, veszprémi sajtótájékoztatóján a programsorozat kormánybiztosa.
Navracsics Tibor kiemelte, a Veszprém-törvény, melynek kedden volt a zárószavazása, megkönnyíti, felgyorsítja a beruházásokkal kapcsolatos hatósági eljárásokat, valamint a jogszabály révén néhány, hosszú évek óta kihasználatlan, állami tulajdonban lévő épület kerül önkormányzati tulajdonba.

Mint mondta, a törvénnyel lehetővé válik, hogy a szükséges beruházások, felújítások rövid határidőn belül, a programsorozat 2023-as kezdete előtt megvalósulhassanak.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy megújul és új funkciót kap egyebek mellett az évtizedek óta üresen álló gyermekkórház, a vasútállomás környéke, a könyvtár és a múzeum, kialakítanak egy korai fejlesztő központot, valamint egy digitális múzeumot is létrehoznak.

Szavai szerint a programsorozat megvalósítása nemzeti ügy, amely az egész közösség sikerét jelenti. Mint fogalmazott, a városvezetés célja, hogy

“ne csupán az itt élők lakóhelye, hanem az otthona is legyen Veszprém”.

Ehhez – mint megjegyezte – “jó eszköz a kezünkben” az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat.

Kapcsolódó cikkek