Az őszi zsidó ünnepek állnak a Judafest fókuszában

Az őszi zsidó ünnepek állnak a Judafest fókuszában

Szeptemberben megújulva tér vissza a Judafest: az őszi zsidó ünnepek jegyében egy hétvégére a budapesti VII. kerület számos helyszíne telik meg művészi alkotásokkal, játékokkal, gasztronómiával, sétákkal és installációkkal.

“A Judafest Közösségi Fesztivált a Klauzál téren és környékén rendezik meg szeptember 20. és 22. között”

– olvasható a szervezők közleményében.

Mint írják, péntektől vasárnapig új arcát mutatja a történelmi zsidónegyed: a Judafest keretein belül új, Klauzál téri centrummal, számos jól vagy eddig kevésbé ismert helyszín még több programján vehetnek részt az érdeklődők.

A fesztiválon többek között koncertekkel, könyvbemutatókkal, gyerekprogramokkal, kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat. A programok között szerepel slam poetry-est Závada Péterrel és Ratkóczi Hubával, közös főzés Fűszeres Eszterrel, hóra táncház, zsidó szervezetek bemutatkozása és közösségi koncert a Klauzál téren.

A legtöbb programon a részvétel ingyenes, néhány eseményen pedig előzetes regisztráció mellett jelképes árú belépőjeggyel lehet részt venni.

A Judafest Közösségi Fesztivál részletes programja augusztus végétől elérhető többek között a főszervező Bálint Ház oldalán és ezen az oldalon. A Judafest Közösségi Fesztivála Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány támogatásával jön létre, amelyet az American Jewish Joint Distribution Committee alapított.

Kapcsolódó cikkek