az Európai Unió zászlaja, forrás: pixabay.com

Szijjártó Péter: nincs rendjén, hogy az EU minden pénzt Ukrajnának akar adni

Szijjártó Péter: nincs rendjén, hogy az EU minden pénzt Ukrajnának akar adni

Jól látható, hogy minden figyelem Kijevre irányul, "minden pénzt Ukrajnának adnak", miközben a magyarok pontosan értik, hogy mekkora tragédiát jelentene Európának, ha a Balkánon is az instabilitás lenne az úr, és adott esetben veszélybe kerülne a béke. Erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter Szarajevóban a közmédiának nyilatkozva csütörtökön.

Szijjártó Péter közölte, Magyarország 300 millió forinttal támogatja Bosznia-Hercegovina védelmi képességeinek fejlesztését. Elmondta, hogy ezt az összeget abból a forrásból irányítják át, amelyet már eleve be kellett fizetni a NATO-nak az afganisztáni biztonsági erők finanszírozására.

“Az afganisztáni fejleményeket ismerve ennek már nincs aktualitása, ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy a felszabaduló összeget Bosznia-Hercegovina védelmi kapacitásainak javítására, fejlesztésére biztosítja”

– közölte.

A tárcavezető a magyar álláspontot ismertetve úgy fogalmazott, Európa kiemelt érdeke, hogy az Ukrajnában zajló háború mellett ne érje még egy biztonsági kihívás, hiszen jelenlegi helyzetében a kontinens nem lenne képes arra, hogy két biztonsági típusú válságot is egyszerre sikerrel oldjon meg.

A tárcavezető kiemelte, hogy az Ukrajnában zajló háború felértékeli a balkáni biztonság jelentőségét, ezért az Európai Uniónak (EU) komoly lépéseket kellene tennie annak érdekében, hogy támogassa a stabilitást, a békét és a nyugalmat a Balkánon. A miniszter hozzátette, jól látható, hogy ezt Európában kevésbé értik, minden figyelem Kijevre irányul, “minden pénzt Ukrajnának adnak”, miközben a magyarok pontosan értik, hogy mekkora tragédiát jelentene Európának, ha a Balkánon is az instabilitás lenne az úr, és adott esetben veszélybe kerülne a béke.

“Bosznia-Hercegovina békéje és stabilitása nélkül nincsen béke és stabilitás a Balkánon”

– szögezte le Szijjártó Péter.

Kapcsolódó cikkek