Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Audi beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. július 23-án, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Szijjártó Péter: fel kell gyorsítani a Nyugat-Balkán európai integrációját

Szijjártó Péter: fel kell gyorsítani a Nyugat-Balkán európai integrációját

A szankciós politika kudarcot vallott, csak ellenségeskedést szít, ehelyett fel kell gyorsítani a Nyugat-Balkán európai integrációját, ez jelenti majd az igazi megoldást. Ezt hangsúlyozta a közösségi oldalán pénteken a külgazdasági és külügyminiszter, miután telefonon beszélt Milorad Dodikkal, Bosznia-Hercegovina Államelnökségének tagjával, a boszniai szerbek vezetőjével.

Bejegyzésében a tárcavezető azt írta: hétfőn Brüsszelben újra külügyminiszteri tanácsülés lesz, ahol a bosznia-hercegovinai helyzet is napirenden szerepel. A felkészülés részeként beszélt telefonon Milorad Dodikkal. Kiemelte:

“újfent megerősítettük az ország területi integritása melletti elkötelezettségünket, valamint a nemzetközi megállapodások, így a Daytoni Szerződés tiszteletben tartását is”.

Aztán arról beszélt a miniszter, hogy Magyarország számára alapvető nemzeti érdek a Nyugat-Balkán békéje és stabilitása.

Megjegyezte: “van sajnos éppen elég feszültség most a térségünkben”, nem kell több. “Ezért továbbra is szorgalmazzuk”, hogy az Európai Unió ne fenyegessen szankciókkal demokratikusan megválasztott nyugat-balkáni vezetőket, hanem folytasson velük párbeszédet – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Kapcsolódó cikkek