fotó: pixabay.com

Kelemen Hunor: régen nem voltunk ilyen erősek

Kelemen Hunor: régen nem voltunk ilyen erősek

Nemzetpolitikai célokban a Kárpát-medencében összhang van, régen nem voltunk ilyen erősek. Ezt mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

Az EP-választásra történő mozgósítás kapcsán az elnök elmondta: változásra van szükség az európai intézményekben és ehhez minden emberre szükség van.

“Felelősek vagyunk egymásért, nem csak a szűkebb közösségért, de az egész magyar nemzetért. Ha ezt átérezzük, megfelelő lesz a mozgósítás”

– hangsúlyozta.

Tájékoztatása szerint Erdélyben félmillió szavazatra van szükség ahhoz, hogy az ottani magyarságnak legyen képviselője az EP-ben. Magas lesz a részvétel, a magyarok nem maradhatnak le – tette hozzá az RMDSZ elnöke. Az EU-n kívül élő kárpátaljai és a délvidéki magyarság megkapja a lehetőséget, hogy ott legyen az EP-ben, nekünk és a felvidéki magyarságnak a “saját lábunkon kell bejutni” – mondta Kelemen Hunor.

“Ha mi nem vagyunk ott, a mi történetünket senki nem képviseli”

– fogalmazott az erdélyi magyar politikus.

Arról is beszélt, hogy az egy tömbben élő magyarságnál tapasztalható, hogy megszűnik a veszélyérzet, pedig annak a veszélye még fennáll, hogy a megszerzett jogokat megpróbálják visszavenni. Az őshonos kisebbségek jogaiért is folyik harc az európai intézményekben, ehhez a közdelemhez is “ott kell lennünk” – hangoztatta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor elmondta, hogy a június 4-i nemzeti összetartozás napjához kapcsolódva megtartották Torockón a 10. Duna Napokat.

Egy évszázaddal az impériumváltás után a magyarok együtt élhetik meg összetartozásukat, a mindennapokban is sikerült túllépni a magyarság szétszakítottságán. Nemzetpolitikai célokban a Kárpát-medencében összhang van, és így könnyebb cselekedni. “Régen nem voltunk ilyen erősek” – mondta az erdélyi magyar politikus a Kossuth rádióban.

Kapcsolódó cikkek