„Együttműködéssel nagyobb esélyünk van a sikerre” Megszólalt az IMF vezére

„Együttműködéssel nagyobb esélyünk van a sikerre” Megszólalt az IMF vezére

Christine LagardeChristine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója, a globális gazdasági kilátás legutóbbi javulásai ellenére nemrég arról beszélt, több munkára van szükség ahhoz, hogy támogassuk a még mindig törékeny gazdasági fellendülést. "Habár tanúi lehettünk némi javulásnak, nem szabad elfelejteni, hogy a kockázatok továbbra is fennállnak, a helyzet pedig törékeny.”

Az IMF portálja, az imf.org azt írja, a vezér arra kérte a döntéshozókat, használják ki ezt az alkalmat és tájékoztassanak, lépjenek előtérbe, valamint a krízis elkerülése érdekében olyan intézkedéseket hozzanak, melyekkel nem csupán sarokba szorítják a válságot, de ott is tudják tartani azt. Az Európában és világszerte meghozott óvintézkedések segítettek csökkenteni a gazdaság sebezhetőségét. Az utóbbi hónapokban megtett lépesek időszerű megnyilatkozásai a politika, az elhatározás és a tett erejének. „Ezáltal a kemény munka által nyertünk egy kis időt arra, hogy átgondoljuk a teendőket, majd cselekedeteket faragjunk belőlük.”-mondta a Brookings Institution-ban elhangzott washingtoni beszédében Lagarde.

A jelenlegi pénzügyi feszültségek miatt kialakuló kockázatokra való tekintettel, az európai döntéshozóknak az egész országra érvényes intézkedéseket kell hozniuk. Továbbá az Európai Központi Bank támogatását élvezve a bankrendszer és a kincstári integrációra is nagy hangsúlyt kell fektetniük. „Szintén kulcsfontosságú az Euro Övezet Miniszterei által hozott döntés, mellyel megerősíteni kívánják az európai pénzügyi védelmet” – nyilatkozta. Lagarde meglátása szerint az egymásra épülő globális gazdaságban a megoldást a problémára csak egy erősebb európai, globális gazdasági tűzfal kialakítása képezheti, mely segíteni fog befejezni a minden országra kiterjedő „védelmi hálót”, beleértve azon országokat is, amelyekre  a válság nem hatott közvetlenül.

Beszédében, mely egy héttel az IMF és a Világ Bank Tavaszi Találkozója előtt hangzott el, kiemelte az IMF erőforrások fontosságát egy megerősített védelmi háló részeként. „Ahhoz, hogy olyan hatékonyak legyünk, amilyenek lenni szeretnénk, növelnünk kell az erőforrásainkat. Az IMF újraértékeli a globális kockázatokat, kielemezve Európa gazdasági életét és a politikai döntések összességének irányultságát.

„A szükségletek nem lehetnek olyan nagyok, mint ahogy azokat az év elején felbecsültük” -nyilatkozta Lagarde és nem hibázhatunk, mivel a kockázatok, valamint a szükségletek még mindig nagyok. Azt is hozzátette, hogy a tagállamok közül sokan támogatták, és bátorították őt az erőforrások növelését illetően. Meglátása szerint a válság emberekre gyakorolt hatásai fontos emlékeztetői annak, hogy miért van szükség további politikai reformokra.  Az IMF ügyvezető igazgatójaként az utóbbi kilenc hónapban beutazta a tagállamokat és látta a gazdasági ingatagság és munkanélküliség következményeit, „a nehézségeket, a méltóság csorbulását és a gazdasági veszteségeket. Ezek minden országban fellelhetőek.”

A politikai intézkedések fókuszába azon országok növekedésének támogatása kell, hogy kerüljön, ahol ez még mindig gyenge. Ilyen értelemben a monetáris politika támogatni tudja a növekedést, és az infláció továbbra is ellenőrzés alatt marad. A költségvetési politika feladata sok országban az, hogy visszaállítsa a szilárd, megbízható, fizetőképes, erős államháztartásokat. Azonban vigyázni kell, mivel a helyreállítás üteme igenis számít és ez csak akkor működik, ha összhangban van hozva az adott ország adottságaival, sajátosságaival.

Az IMF vezetője arra ösztönözte a döntéshozókat, ragadják meg az alkalmat és építsenek egy erősebb és hosszú távú alapot a növekedés és a stabilitás fenntartásának érdekében. A helyes reformok bevezetésével a világ egy újfajta gazdasági növekedést tapasztalhat, amely mindent magába foglal és sokkal tartósabb. Kihangsúlyozta a további lépések fontosságát a pénzügyi reformok terén, a versenyképesség helyreállításában, és a jobban működő munkaerőpiac támogatásában. Ezen reformok bevezetésének nehézségei miatt felhívta a döntéshozók figyelmét, hogy „védjék és erősítsék meg a megfelelő biztonsági hálókat”.

Végezetül, Lagarde asszony megjegyezte, hogy „együttműködéssel nagyobb esélyünk van a sikerre”. Az IMF, 187 tagállamával egyetemben felismerte, hogy a kooperálással csak nyerhetünk. Hozzátette, hogy az IMF irányítás struktúrájának teljesen vissza kellene tükröznie a tagságát, és ebben a kontextusban minden tagállamot arra ösztönzött, hogy fejezzék be a 2010-es kvótájukat, és időben hozzanak megfelelő gazdasági reformokat.

A washingtoni beszédről szóló cikket a BeHappy Nyelviskola munkatársa, Tulics Krisztina fordította.

Kapcsolódó cikkek