fotó: Pixabay.com

Új munkahelyek Debrecenben

Az EVE Power Hungary Kft. január végén toborzási kampányt indít Debrecenben és a környező településeken: mintegy 400 új munkavállaló, elsősorban technikus, mérnök és támogató munkatárs felvételét tervezik az épülő debreceni gyárukba, amely a BMW Group beszállítója. Ezt jelentették be a gyár vezetői kedden sajtótájékoztatón.

Zhang Huanting, az EVE Power Hungary Kft. ügyvezetője emlékeztetett rá, hogy a debreceni lesz az első Kínán kívüli termelő üzemük, amelyben a BMW autógyár szomszédságában gyártanak majd korszerű, hengeres alakú akkumulátorcellákat a BMW-nek.

Termékeik az eddigieknél 30 százalékkal nagyobb hatótávolságot és 30 százalékkal gyorsabb töltési időt biztosítanak, egy töltéssel több mint 900 kilométer tehető meg.

Az EVE Power Hungary Kft. 400 milliárd forint értékű debreceni beruházása meghatározó mérföldkőhöz érkezett, a 45 hektáron épülő 450 000 négyzetméteres üzemben a gyártókapacitás kialakítása a terveknek megfelelően halad, a következő időszakban pedig több olyan terület is bővül, amely a termelés indulásához és a stabil működéshez szükséges folyamatokat támogatja.

Az ügyvezető azt mondta, a beruházást több éves előkészítés előzte meg, a helyi tudásra, szakemberekre hosszú távon számítanak, a sorozatgyártás beindítását 2027 második felére tervezik.

Tom Rong, az EVE Energy – az EVE Power Hungary anyavállalata – hr igazgatója jelezte: jelenleg 165 munkatársuk van, a 2026 első felére tervezett bővítés során olyan technikusokat, mérnököket és támogató munkatársakat keresnek, akik nemzetközi színvonalú környezetben szeretnének dolgozni és nyitottak a hosszú távú szakmai fejlődésre.

“Már most jelentős az érdeklődés a pozíciók iránt, nap mint nap keresnek minket olyan potenciális munkavállalók a régióból, akik tapasztalatot kívánnak szerezni az akkumulátoriparban”

– fűzte hozzá.

Elhangzott az is, hogy az EVE Power mögött álló EVE Energy “egy stabil, családi szemléletű nemzetközi vállalat, ahol az emberek valóban számítanak”.

Náluk kiemelt szerepet kap a kutatás-fejlesztés, a hosszú távú karrierutak és a folyamatos fejlődés, miközben Debrecenből nemzetközi lehetőségek nyílnak meg a munkavállalók előtt. Az EVE Energy a világ vezető akkumulátorgyártói között van, termelőegységei és kereskedelmi irodái 14 országban vannak jelen.

“Az EVE Power nemcsak munkahely, hanem jövőépítés”

– tette hozzá Tom Rong megjegyezve, hogy az akkumulátoripar az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül Magyarországon és a kelet-magyarországi régióban. A debreceni beruházás ehhez a dinamikus környezethez kapcsolódik, hozzájárulva a térség gazdasági erősödéséhez és a modern ipari technológiák elterjedéséhez.

Kovács Ádám, az EVE Power Hungary Kft. közkapcsolatokért felelős vezetője kiemelte, a vállalat számára kiemelten fontos, hogy a bővülő kapacitásokhoz szükséges munkaerőt döntően a városból és a régió településeiről vonja be, a jelenlegi 165 dolgozó 90 százaléka magyar munkavállaló, de a tervezett ezres létszám döntő többsége is magyar munkavállaló lesz.

Hozzátette, hogy számukra 2026 a partnerségről szól: olyan hosszú távú együttműködéseket építenek Debrecenben és a régióban, amelyek egyszerre teremtenek gazdasági értéket, biztos életpályát a fiataloknak és kézzelfogható hasznot a helyi közösségeknek.

“A szakképzett munkaerő biztosítására szoros együttműködést alakítottak, illetve alakítanak ki a Debreceni Egyetem négy karával, és a helyi szakképzési centrummal”

– mondta jelezve, hogy a cégük rendszeresen részt vesz állásbörzéken és pályaorientációs eseményeken.

A sajtótájékoztatón a vállalat vezetői kitértek arra is, hogy a gyártás beindításától – a próbagyártást is beleérte – a termelésben 95 százalékban szürkevizet használnak fel, és csak öt százalékban felszíni vizet.

A gyártási technológiájuk a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelel.

Kapcsolódó cikkek