Dubaj épületei, forrás: pixabay.com

Matolcsy György szerint ezt a sikeres országot kellene követni

Matolcsy György szerint ezt a sikeres országot kellene követni

Az Egyesült Arab Emírségeket több mint 50 fontos jelzőszámban világelső, 100 fejlettségi területen vezeti a régiót, a világ leghatékonyabb országa és első a világon az emberek vezetőkbe vetett bizalma terén. Ezt írta a jegybankelnök a növekedés.hu portálon arra utalva, hogy Magyarország megkísérelhetné átvenni a világ egyik legsikeresebb országának módszereit.

A jegybankelnök úgy fogalmazott, az Emírségek sikere mélyén egy olyan vízió áll, amelyet vezetők nemzedékei adtak át egymásnak. Ez a jövőkép egy biztonságban és békében élő országot vázolt fel, amely nyitott a világra, egyenlőséget teremt népeinek, jogállam, egyenlő lehetőséget ad a munkára, befektetésre, tanulásra és az egyén kreatív képességeinek kibontására – ismertette.

“Elismeri, hogy a gazdaság irányítja a politikát, ezért sem tűri meg a korrupciót. Az államot pedig a jó üzleti környezet kiépítésére használja és hagyja virágozni a vállalkozásokat”

– tette hozzá.

“Az Emírségek, ezen belül különösen Dubaj stratégiája a diverzitásra, a sokszínűségre épül”

– hívta fel a figyelmet Matolcsy György.

Dubai sötétben, fotó: pixabay.com

“A felhőkarcolók világában találunk média-városrészeket, internet-várost, technológiai laboratóriumokat, világelső kikötőket és repülőtereket, alumínium feldolgozó óriásvállalatot, dinamikus ingatlanpiacot, világszínvonalú szállodákat és vendéglátást, Iszlám alapú és nyugati bankrendszert”

– mutatott rá.

Matolcsy György írt arról is, hogy amikor a trónörökös a turizmus fejlesztéséről szóló elképzeléseit előterjesztette, a többi emír megpróbálta sarokba szorítani arra hivatkozva: “ki jön ide, ahol előtted a sivatag, hátad mögött a tenger és feletted a perzselő nap?”.

“Építsetek, és majd jönnek”

– idézte fel J. M. Keynes szavait utalva arra, hogy Steve Jobs, az Apple társalapítója is tudta,

nem csupán a kereslet teremt kínálatot, hanem a vonzó kínálat is megteremti saját keresletét.

“1971 és 2020 között Dubaj világvárost épített, miközben 50 év alatt a dollár értéke 8-ad részére csökkent”

– emelte ki a magyar jegybank elnöke.

Matolcsy György összegzésképpen úgy fogalmazott, az Emírségek és Dubaj példája bizonyítja, hogy a lehetetlen nem létezik. Sorait, a növekedés.hu portálon megjelent cikkekre jellemzően ismét idézettel zárta. Ezúttal Mohammed bin Rashid Al Maktum sejknek, Dubaj emírjének és az ország miniszterelnökének  a szavait tárta az olvasó elé, akit egyben a világ egyik legsikeresebb és legokosabb vezetőjének nevezett.

“A legnagyobb akadály, ami meggátolja az embereket a lehetetlen megkísértésétől az a hiedelem, hogy a lehetetlen létezik, így a legnagyobb tett az, ha ráébresztjük őket arra, hogy semmi sem lehetetlen”.

Kapcsolódó cikkek