Győri Enikő: a hazai baloldal ezt kockáztatná

Győri Enikő: a hazai baloldal ezt kockáztatná

Magyarország és a régió pénzügyi stabilitását kockáztatja a baloldal, miközben a nyugat-európai dominanciát erősítené. Ezt hangsúlyozta a Fidesz uniós parlamenti képviselője szerdai közleményében.

A képviselő felhívta a figyelmet, hogy az EP gazdasági és monetáris ügyekért felelős szakbizottsága keddi szavazásán “a baloldal áterőltette a tőkekövetelményekről szóló javaslatát, amely, ha megvalósul, az EU kelet-és közép-európai tagállamaiban sérülékenyebbé teheti az egyébként stabil bankszektort”. Győri Enikő felháborítónak nevezte, hogy Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője is támogatja a “hazai pénzügyi stabilitást gyengíteni kívánó javaslatot”.

“Régiónkban a bankszektort külföldi, elsősorban nyugat-európai bankcsoportok leányvállalatai dominálják. Az elfogadott javaslat értelmében a nyugat-európai anyabankok lehetőséget kapnának arra, hogy leányvállalataik esetében alacsonyabb tőkekövetelményt határozzanak meg”

– mutatott rá a fideszes képviselő.

Véleménye szerint ez gyengítené Magyarországon és a régióban a betétesek védelmét és aláásná a pénzügyi stabilitást.

Győri Enikő leszögezte:

“A harc a józan ész érvényesítéséért és a kelet-közép-európai országok, így hazánk érdekeinek védelméért az intézményközi tárgyalások során folytatódik. Esélyeink jók, mert több tagállam hozzánk hasonló állásponton van, értik a leánybankoknak otthont adó országok speciális helyzetét.”

Kapcsolódó cikkek