A képviselőcsoport közleményében kiemelte, az Európai Parlament négy baloldali frakciója ismét “a magyar dollárbaloldal által tollba mondott hazugságokkal és rágalmakkal vagdalkozik” annak érdekében, hogy Magyarország továbbra se kaphassa meg a neki jogosan járó uniós forrásokat.
“Hétfőn az EP négy baloldali frakciója közös sajtótájékoztatót tartott, ahol – mások mellett – Daniel Freund, német zöldpárti- és Cseh Katalin, magyar dollárbaloldali EP-képviselők ismételték meg szokásos hazug vádaskodásaikat”
– fogalmaztak.
Szavaik szerint a négy baloldali frakció képviselői azokat a rágalmakat és hazugságokat ismételgették, amelyeket Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett “dollárbaloldal” az elmúlt időszakban hangoztattak.
A szokásos baloldali forgatókönyv szerint a koholt vádjaik alapján egy újabb plenáris vitában készülnek Magyarország lejáratására – tájékoztattak, majd közölték, az EP baloldali képviselőcsoportjainak egy-egy képviselője hétfőn sajtótájékoztatón mutatott be egy rágalmaktól és hazugságoktól hemzsegő, Magyarországgal szembeni koholt politikai vádiratot. A koholmányban foglaltakkal ismét nyomás alá akarják helyezni az Európai Bizottságot annak érdekében, hogy az európai baloldal és a magyarországi “dollárbaloldal” politikai céljainak megfelelően a brüsszeli testület továbbra se folyósítsa Magyarországnak a jogosan járó uniós forrásokat. A baloldali képviselőcsoportok durván és antidemokratikus módon egyenesen megfenyegették az uniós bizottságot, hogy a magyaroknak jogosan járó uniós források folyósítása esetén a testületnek súlyos politikai következményekkel kell számolnia.
“A dollárbaloldal és európai elvbarátaik kétségbeesetten vagdalkoznak, Magyarország kormánya ugyanis bíztató tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal”
– írták.
Ez az oka annak, hogy az európai baloldal Gyurcsány Ferenc és a magyar dollárbaloldal tollba mondott hazug vádjaival fenyegetőzik.
Az ilyenkor szokásos politikai forgatókönyv szerint az európai baloldal, eleget téve a magyar dollárbaloldal igényeinek, az Európai Parlament plenáris ülését használja fel, hogy egy újabb magyar vita keretében Magyarországot lejárató, koholt politikai vádakkal támadja hazánkat – emelték ki.
“Miközben a magyar dollárbaloldal a saját hazája ellen áskálódik, mi továbbra is azon dolgozunk, hogy Magyarország és a magyar emberek minél hamarabb hozzájussanak az őket jogosan megillető uniós forrásokhoz”
– tette hozzá közleményében a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja.