tetők Mariborban Szlovéniában, fotó: pixabay.com (illusztráció)

Új elnöke van a szlovén szociáldemokratáknak

Új elnöke van a szlovén szociáldemokratáknak

atjaz Hant, a hárompárti baloldali koalíciós kormány gazdasági miniszterét választották elnökükké szombaton késő éjjel a szlovén Szociáldemokraták (SD), kihívója Milan Brglez európai parlamenti képviselő volt.

Tanja Fajon külügyminiszter még márciusban bejelentette, hogy az áprilisi kongresszuson nem indul újra a tisztségért. Klemen Zibert, a párt főtitkára lemondott tisztségéről, mert azzal gyanúsították meg, hogy az igazságügyi minisztérium megvett egy túlárazott ingatlant. Ezután az SD bejelentette, hogy tisztújító kongresszust hívnak össze. A botrány miatt végül távozott Dominika Svarc Pipan igazságügyi miniszter is, aki saját pártját, a Szociáldemokratákat vádolta meg azzal, hogy összejátszottak az igazságügyi minisztérium alkalmazottaival, és jogtalan haszonra tettek szert az épület adásvételéből. Ő később a pártból is kilépett.

A korrupciós vádak miatt az SD jelentős mértékben veszített támogatottságából, Fajon pedig a politikusok népszerűségi listájának aljára került.

Az 53 éves Han mindössze egy nappal a kongresszus előtt jelentette be indulását, amiért sokan bírálták. A közgyűlésen elmondott beszédében hangsúlyozta: a pártnak meg kell maradnia annak, ami mindig is volt, “a demokrácia, az emberi jogok és a becsületesség őrzőjének”.
Jelezte: győzelme nem jelent változást a kormányban és a koalícióban, de a párton belüli megbeszélések után közösen fogják meghatározni, hogy “mik a céljaik és hol vannak a határaik”. Hozzátette ugyanakkor:

“feltétlenül látom az SD-t a balközép kormányokban”.

Az Európai Parlamenti választásokról szólva elmondta: ha az SD-ben nem lesz egység, akkor az eredmény is elvész. Úgy vélte, kiváló jelöltjeik vannak, és egy jó kampánnyal megismételhetik az öt évvel ezelőtti eredményt, és két mandátumot szerezhetnek.

“Mindent megteszek azért, hogy valóban barátokként és elvtársakként dolgozzunk együtt”

– tette hozzá.

Az SD nem csak új elnököt, hanem négy új alelnököt is választott: Matjaz Nemec európai parlamenti képviselő, Meira Hot parlamenti képviselő, Andreja Katic igazságügyi miniszter és Luka Gorsek, a párt ifjúsági szekciójának elnöke személyében. A főtitkári tisztséget Ziva Zivkovic nyerte el, aki az igazságügyi miniszter jelenlegi kabinetfőnöke, megválasztásával távozik a minisztériumból.

Kapcsolódó cikkek