"Egy jó kép egy óra a barlangban" Interjú Ambrus Gergely barlangásszal

"Egy jó kép egy óra a barlangban" Interjú Ambrus Gergely barlangásszal

Ambrus Gergely, fotó: Adamkó PéterTavaly sikerült elérnie a legnagyobb mélységet. Társaival együtt lejutott a 2197 méteres Krubera-Voronya barlangba, amely a Kaukázus nyugati peremvidékén, Abházia szakadár államban található Arabika-masszívum alatt helyezkedik el. Legutóbb Olaszországban járt barlangot kutatni. A civilben matematikus Ambrus Gergely nem csak leereszkedik az aknákba, le is fotózza azokat. Szabadidejében pedig sportol és még zenélni is tud.  

Ambrus Gergely a csúcson

Ambrus Gergely szerelme a barlangi fotográfia, fotó: Facebook

Kovács Noémi  Olvastam egy cikket, amelyben megpróbáltad meghatározni, mit jelent neked a  barlangászás. Sok kérdést tettél fel. Tudtál már válaszolni saját magadnak arra, mi vonz a föld mélyében?

– Nem lehet egy dolgot kiragadni. Ez egy sokoldalú téma, sok minden vonz benne. Ez egy fizikai aktivitás, hiszen az ember mozoghat közben. Ha valaki életében először elmegy barlangászni, olyan izmait ismeri meg, amiről azt sem tudta, hogy léteznek. Kúszni, mászni kell, föl és le. Amit mi csinálunk, az expedíciók komolyabbak ennél. A kaland is vonz, de az is nagyon jó, hogy lemehetek a haverokkal, mert a csapat is nagyon fontos és a miénk egy összetartó társaság. Nem csak a barlangon belül, hanem azon kívül is. Vannak bulik is, és ha valamelyikünknek valamilyen baja van, biztosan számíthatunk egymásra. Egyébként a barlangban mindig kitűzünk egy célt. Engem a felfedezés is motivál. Az, hogy lemehetek, és új járatokat találhatok, meg a fotózás. Fontos, hogy ott lent tegyek is valamit, például fényképezek. 

– Viszel magaddal egy kis gépet és mindenhol kattintgatsz?

– Úgy is lehetne, de én nem így fotózok. Ezek fotós túrák, amiket előre el kell tervezni. Engem mostanában már inkább az motivál, hogy profi szinten mutathassam be a föld alatti világot.

Speleo Band

A Speleo Band egyik koncertja 2013-ban, fotó: Facebook

– Zenekarotok is van, ha jól hallottam. Ez egy konkrét barlanghoz kötődik, ahová lementek és örömzenéltek egy kicsit?

– A Speleo Band barlangászokból áll és évente egy koncertet adunk a föld alatt, de nem csak egy helyen, bár mindig van egy karácsonyi koncert a Mátyás-barlangban, amely barlangászoknak, a haveroknak szól. Hivatalosan 50 ember fér el ott, ahol összejövünk és mindig nagyon szuper a hangulat. Gyertyák vannak körülöttünk. Igen, ez egy örömzenélés. 

– Tavaly is volt ilyen koncert, karácsonyi zenék vagy klasszikusok voltak a programban?

– Volt egy-két karácsonyi számunk, de alapvetően magyar slágereket játszottunk. A karácsonyi mindig egy akusztikus koncert, és arról is szól, hogy együtt énekeljünk.

Ambrus Gergely egy barlangban

Ambrus Gergely egy barlangban, fotó: Adamkó Péter

– Hogy kell elképzelni a mindennapjaidat? Két barlang között mondjuk jársz edzőterembe, hogy elvégezz néhány különleges mozdulatot, amellyel legközelebb is be tudott préselni magad a legkisebb lyukba?

– Nem szeretem a termeket. A barlangászásra magával a barlangászással lehet felkészülni. Egyébként bringázok, futok, túrázok, mászok, szóval mindenfélét csinálok, de hetente egyszer vagy kétszer lemegy az ember a mélybe, kondiban marad.

– Voltál már életveszélyben?

– Volt egy pár szituáció, de az ilyenek nagyrészt nem embertől függő helyzetek. Egy alpesi barlangban például az egyik legnagyobb veszély az árvíz, mert ezeknél nincs növényzet a felszínen, ami megfogná a vizet. Amikor van egy nagyobb esőzés, az mind lezúdul a barlangba. Ha a nagy aknákban ömlik le a víz, az nagyon veszélyes tud lenni. Ha ott halad az ár, ahol a kötél is halad, akkor egyszerűen megfulladhat az ember, de nagy köveket és törmelékeket is magával szokott sodorni. Azok is eltalálhatják a barlangászokat.

Adamkó Péter és Ambrus Gergely barlangászás után

Adamkó Péter és Ambrus Gergely barlangászás után, fotó: Facebook 

– Azt, hogy meg kellene hódítani a világ legmélyebb barlangjának mélységeit, te találtad ki vagy a csapat?

– A csapatban ezt régóta pedzegettük. Nem mi voltunk az elsők magyarok. Voltak már lent előttünk kétszer is, 2009-ben és 2010-ben. Ők is kapacitáltak bennünket, hogy menjünk. Tavaly jött el az a pillanat, hogy a sok halogatás után belevágtunk a terv megvalósításába. Adamkó Petivel találtuk ki, hogy ketten mindenképpen megyünk, aztán hosszú egyeztetés után összeszedtük a csapatot, meg a pénzt és időpontot is találtunk.

– Gondolom, erre fizikailag és mentálisan is fel kellett készülni. Az ilyesmi gyorsabban megy, mint az adminisztratív munka?

– Elég sok volt a szervezési munka. Fizikailag nem kell sokat készülnünk, hiszen egyébként is járunk expedíciózni, de kifejezetten edzettünk is (például futással). Emellett szponzorokat is kellett találnunk, a logisztikát is meg kellett terveznünk és arra is kellett gondolnunk, hogyan utazunk ki oda. Mivel fotóstúrára mentünk, a barlangász-felszerelés mellett sok fotós felszerelést vittünk magunkkal, és mérőműszereket is. Figyeltük a vízhőmérsékletet és vezetőképességet, tehát tudományos méréseket is végeztünk.

felkészülnek a barlangászok

Barlangászás előtt alaposan fel kell készülniük, fotó: Facebook

– Egy búvárnak minden merülés előtt számításokat kell végeznie, hiszen pontosan tudnia kell, mennyi levegője van, milyen mélyre ereszkedhet le vele és ezen kívül sok minden még mást is. A barlangászás is ilyen, tehát úgy kell ezt elképzelnem, hogy Ambrus Gergely, a matematikus, a túra előtt leül és kiszámolja, milyen nehéz a felszerelés és azzal mennyi idő alatt mekkora utat lehet megtenni a mélyben?

– Ez nem annyira szigorú, mint a búvárkodás, de itt is kell számolni. Most kilenc napig voltunk lent. Akkor már meg kell nézni, hogy miből mennyit viszünk le és az pontosan ki van porciózva, hiszen az élelemről is magunknak kell gondoskodnunk. Beosztottuk egymás között a feladatokat a csapatban. Fábián Botinak meg Jáger Attilának volt a feladata a logisztika.

– Ha valaki hibázik, akkor az egész csapat ott marad, úgy, mint a búvárkodásban?

– A búvárkodás valóban olyan, hogyha az ember elront valami komoly dolgot, könnyen vége a történetnek. A barlangászatban is előfordulhatnak végzetes hibák, de nekünk legtöbbször nem ilyesmivel kell megküzdenünk. Nálunk nagyon nagy hiba szerencsére ritkán fordul elő. Ha fent marad a csokoládé, az még nem tragédia. Ez egy kicsit Mekk-mester sport, ahol mindig meg kell oldani valamit és sokat kell improvizálni. A helyzetek egyébként általában nem úgy alakulnak, ahogy elképzeljük őket, ez mindig benne van a pakliban.

útban a barlang felé

Ambrus Gergely útban egy barlang felé, fotó: Facebook

– Mi volt a legérdekesebb improvizációd?

– A magyarok húsz éve járnak expedíciózni Montenegróba egy adott helyre, ahol nagyon sok barlangot találtak már. Tavaly Tóth Attilával mi is felfedeztünk egy 300 méter mély aknát, aminek az alja befulladt, az akna tetején szemben viszont volt egy ablak. Az volt a feladat, hogy oda átjussunk. Ez úgy működik, hogy van nálad fúrógép, meg kötél és akkor befúrsz a falba kis nitteknek nevezett fémeszközöket, azokhoz rögzíted a köteleket. Ketten több mint 100 méter kötelet építettünk be horizontálisan. Két-három napon keresztül függtünk ott a 300 méter felett. Ott az volt a rossz, hogy addig kristálytiszta a barlang, onnan viszont az akna fala igazi ragadós agyag, tíz centi vastagságban. Ha azon fél órát eltöltesz már mindened csupa sár, de olyan szinten, hogy az összes eszközöd egy sárgumó. Azzal a helyzettel rendesen meg kellett dolgoznunk.

– Ha lemész egy barlangba, nyilván utánanézel, hogy mondjuk mészkő van-e benne, tehát felkészülsz rá, de az anyagokat is kutatod, vagyis tudományos hátteret is adsz a munkának?

– Én nem, de én nem is vagyok geológus. Ők azok, akik mindent megvizsgálnak. Cseppköveket nézegetnek, hogy milyen idősek, milyen rétegekből állnak. Nagyon érdekes, hogy régi klímaváltozásokról lehet ezekből információhoz jutni. Ez egy elég összetett munka. Én csak a kutatásokkal foglalkozom és fotózok.

fénykép a barlangból

Egy jó kép egy óra a barlangban, fotó: Facebook

– Honnan jött a barlangi fényképezés neked?

– A felszínen fotózgattam egy ideje, de a barlangi fotográfiával is régóta szemezgettem, amihez azért komoly elhatározás kell, mert ez egy nagy beruházás. Ráadásul ebben a műfajban a technika is nagyon hamar elhasználódik, hiszen nem sterilek a körülmények. Amikor Franciaországban, Toulouse-ban dolgoztam egy évet, megismerkedtem egy barlangász csapat tagjaival. Köztük két nagyon jó francia fotós van. Kék kristályos barlangokat kutatnak, amelyek nagyon különlegesek. Először csak barlangásztam velük, nem fotóztam, de aztán motiváltak, hogy kezdjek bele. Az akkori francia barátnőmtől pedig kaptam a születésnapomra egy vakut meg egy kioldót.

– Jó ötlet volt tőle.

Igen, de aztán még ötöt vennem kellett hozzá, mert eggyel nem sokra mennék. Akkor kezdtem el. Ha az ember kipróbálja, utána már komolyan bele lehet ebbe szerelmesedni.

Egy szlovén barlangban függ a falon

Ambrus Gergely egy szlovén barlangban függ a falon, fotó: Facebook

– Hogy kell téged elképzelni: függsz a barlang falán, rajtad van a fényképezőgép, aminek kéz közelben kell lenni, rajtad van nyolc vaku, merthogy sok mindent nem lehet látni és ételek is vannak rajtad, vagy ez utóbbi egy táskában van?

– Napközben nem eszünk nagy mennyiséget, inkább csak reggel és este. Egyébként transzportzsákokban vannak a felszerelések és az ételek is.  A vakuk sem mindig nálam vannak. Azokat sokszor szétosztjuk egymás között. Ha például egy aknát kell fotózni, ami technikailag a legnehezebb, előre megbeszéljük, ki hová megy a barlangban, meddig ereszkedik le, vagy húzza fel magát a kötélen és ott milyen irányba fog vakuzni. Aztán én elindulok, mert rajtam lóg a fényképezőgép egy állvánnyal. Amint elértem arra a helyre, ahol fotózni szeretnék, kikötöm magamat, meg a gépet is valahogy rögzítem a falhoz, ami egyébként hozzám van kötve. Érdekes az, amikor 200-300 méteren az ember egyensúlyoz, meg ingázik egy kötélen a géppel együtt, amit azért jó egy állványra rakni, mert akkor a függőleges falhoz hozzá lehet rögzíteni, és legalább az nem mozog. De aztán nagyon nehéz maga a művelet, hiszen fókuszálni kell, és akkor még nem látsz a képből semmit. Miután exponálsz egy párat, csak akkor látod, hogy fog kinézni. Egy jó kép egy óra a barlangban. 

Ambrus Gergely a barlangnál

Ambrus Gergely a barlangászok között, fotó: Facebook

Kapcsolódó cikkek