Liz Truss, aki a londoni City polgármesteri rezidenciáján – Mansion House – szerda este rendezett politikai fórumon szólalt fel, kijelentette: az ukrajnai háború “mindenki háborúja”, mivel Ukrajna győzelme mindenki számára stratégiai fontosságú. Hozzátette, fel kell futtatni a nehézfegyverek, a harckocsik, a harci repülőgépek gyártását, és el kell érni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök sehol ne találjon finanszírozási forrást az ukrajnai háborúhoz.
Szerinte ennek egyik módja az, hogy a Nyugat “egyszer és mindenkorra” leállítja a nyersolaj és a földgáz importját Oroszországból.
A brit külügyminiszter kijelentette, amikor a fegyverek végre elhallgatnak Ukrajnában, biztosítani kell, hogy Kijevnek meglegyenek a forrásai a biztonság fenntartásához, a további támadások elrettentéséhez és az újjáépítéshez. Nagy-Britannia éppen ezért dolgozik egy vegyesbizottság létrehozásán Lengyelországgal annak érdekében, hogy Ukrajna NATO-normáknak megfelelő fegyverzethez jusson.
“London emellett elkötelezetten dolgozik az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és más szövetségesekkel egy új Marshall-terv összeállításán is Ukrajna számára”
– mondta a brit külügyminiszter.
Liz Truss szerint le kell vonni az ukrajnai háború tanulságait. Nagy-Britannia már jóval a háború kitörése előtt küldött fegyvereket Ukrajnának és ukrán katonákat is kiképzett, a világnak azonban még többet kellett volna tennie az invázió elhárításáért.
“Ezt a hibát még egyszer nem követjük el”
– fogalmazott a Mansion House-ban mondott beszédében a miniszter, majd kijelentette, néhányan azzal érvelnek, hogy Ukrajnának nem szabad nehézfegyvereket szállítani, mert félő, hogy ez a jelenleginél is rosszabb helyzetet provokálna ki.
“Az én véleményem azonban az, hogy a tétlenség lenne a legnagyobb provokáció. Most nem az óvatoskodásnak, hanem a bátorságnak van itt az ideje”
– fogalmazott a brit külügyminiszter, majd hozzátette: a NATO “nyitott ajtók” politikája “szent és sérthetetlen”, és ha Finnország és Svédország az orosz agresszióra válaszul úgy dönt, hogy csatlakozik az észak-atlanti szövetséghez, akkor ezt a két országot a lehető leggyorsabban integrálni kell. Kijelentette, hogy a NATO szerepét globálissá kell tenni.
“Ez nem más térségekben lévő országok felvételét jelenti, hanem azt, hogy a NATO-t alkalmassá kell tenni globális szinten felmerülő fenyegetések kezelésére”
– mondta a brit külügyminiszter.
Liz Truss szerint mindez azonban erőforrásokat igényel, és ezért el kell érni, hogy a NATO-tagországok számára elvárásként megfogalmazott 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadási arány ne a védelmi költségvetések plafonja, hanem a minimuma legyen.
Majd egy alig burkolt utalást tett arra, hogy a Nyugat kész Kínával szemben is a határozottabb magatartásra. Kijelentette, az egyes országoknak be kell tartaniuk a szabályokat, és ez Kínára is vonatkozik. Hozzátette, Peking nem ítélte el az orosz inváziót és az Oroszország által elkövetett háborús bűncselekményeket, sőt a Kínába irányuló orosz export az idei első negyedévben csaknem harmadával nőtt.
“Kína felemelkedése azonban nem magától értetődő, és ez a felemelkedési folyamat nem fog folytatódni, ha Kína nem tartja be a szabályokat”
– fogalmazott a brit külügyminiszter, majd azt hangsúlyozta, Kínának szüksége van a hét vezető ipari hatalom csoportjával (G7) folytatott kereskedelemre, és a G7-országoknak vannak választási lehetőségeik, mivel ők adják a világgazdaság teljesítményének felét.
“Oroszországgal szemben már megmutattuk, hogy milyen választási lehetőségek alkalmazására állunk készen a nemzetközi szabályok megsértése esetén, és megmutattuk azt is, hogy készek vagyunk a biztonságot és a szuverenitás tiszteletben tartását a rövid távú gazdasági előnyök elé helyezni”
– mondta a brit külügyminiszter, majd hozzátette, a Nyugat most már felismeri, “hogy a kleptokráciákból kiszivattyúzott olcsó földgázra és tőkére” alapozott növekedés valójában futóhomokra alapozott növekedés, amely nem ugyanaz, mint a magasabb termelékenységből és a nagyobb arányú innovációból eredő tényleges, tartós növekedés.